(…)
Ezért szeretem az SF-t. Olvasni is, írni is. A sci-fi író nem csak lehetőségeket lát meg, hanem vad lehetőségeket. Nem egyszerűen abból indul ki, hogy „Mi lenne, ha…”, hanem abból, hogy „Te jó Isten, mi lenne, ha…” Téboly és hisztéria. Jönnek a marslakók. Egyedül Mr. Spock nyugodt. Ezért lett amúgy Spock akkora kultuszfigura; segít megnyugodni a káoszban is. Ellensúlyozza az SF-írók hajlamát a lehetetlen ötletek elképzelésére.
KIRK (őrjöngve): Spock, mindjárt felrobban az Enterprise!
SPOCK (higgadtan): Negatív, kapitány; csak meghibásodott egy biztosíték.
Spocknak mindig igaza van, akkor is, ha éppen téved. A hanghordozása, a természetfeletti józansága; ő nem olyan ember, mint mi; ő egy isten. Isten beszél így; ezt mindenki ösztönösen megérzi. Ezért van az hogy Leonard Nimoy a narrátora az áltudományos tévéműsoroknak. Nimoy képes bármit hihetően előadni. A kutatás folyhat egy elveszett gomb vagy egy elefánttemető után, Nimoy lazán elcsendesíti minden kétségünket és félelmünket. Elfogadnám pszichoterapeutának; a hajamat tépve rohannék be hozzá, a szokásos őrült marhaságaimmal, és ő megszabadítana ezektől.
PHIL (eszét vesztve): Leonard, ránk zuhan az ég!
NIMOY (higgadtan): Negatív, Phil; csak meghibásodott egy biztosíték.
És máris rendbe jönnék, helyreállna a pulzusom, és folytathatnám a munkát a regényemen, amivel a határidőhöz képest már három év lemaradásban vagyok.
Philip K. Dick – Csúszkáló valóságok
0 komment
