sidenote

Archívum
A(z) „sport” kategória bejegyzései

Nem jártam még a Millenáris Velodromban, s mivel tegnap úgyis a közelben volt dolgom, a meteorológiai tavasz kezdetén bementem, megnéztem és lőttem pár képet.

A Millenáris egy elsősorban stéherversenyekre optimalizált geometriájú 412 méter hosszú feszítettbeton pálya. Hajós Alfréd és Mattyók Aladár az 1928-as átépítésnél 110-120km/h sebességre tervezték. A Milli ilyen szempontból különleges: ma rövid (akár csak 166m hosszú) parkettás pályákat építenek, amik gyakran lényegesen laposabbak a Millinél, és stéherversenyekre alkalmatlanok. […]

Millenáris Wiki

A pálya hatalmas, a kanyarok dőlésszögét pedig alig akartam elhinni, a hely viszont elég lerobbant, szerencsére ez nem sokat ront a hangulaton, még úgy sem, hogy így a tél végén még ugye teljesen kihalt. Kicsit körülnéztem a neten, és örömmel tapasztaltam, hogy vannak még fanatikus bringások, rajongók, akik még használják a Millit. Lesz még egy frankó old timer összejövetel május 1-jén, ahova mindenképp kimegyek, mert akkor talán sikerül megtapasztalni azt az igazi hangulatot, amit a Milli fénykorában közvetített.

De jöjjön a lényeg. Íme a fotók:



 

Millenáris Velodrom

Megosztás, like stb.

Megosztás, like stb.

Az utóbbi időben elég rossz a kondim, nem sportoltam semmit. Az életminőségem javítása miatt újra járok úszni. Szeretek úszni, kikapcsol. Sokan talán unalmasnak tartják, de olyankor nincs semmi más csak a víz, a medence és én. Talán az evezés jobb választás lenne, de amiatt át kellene utaznom az egész városon, több idő menne el arra, mint magára az edzésre. (Tudom, járjak biciklivel. Akkor viszont abba döglenék bele, hogy áttekerjek a városon az evezősklubig.) Eleinte csak fokozatosan vetem bele magam, az úszás végén szaunázok pár percet, végül leúszok még néhány hosszt. Teljesen lefáraszt, kellemes. A régi időkre emlékeztet, amikor Marcival és Pettel jártunk hetente két-három alkalommal, úszás után mindig ittunk egy Kubut. (Én szeretem a Kubu minden változatát, ****ajó.)

Álmodnak-e az androdiok elektronikus bárányokkal?Az elmúlt két napban elolvastam Phillip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című könyvét. Rendkívül érdekes cyberpunk sci-fi volt ez. Sosem voltam jó könyvek bemutatásában, ezt inkább Petyának kellene hagynom, ő legalább tud írni.
Az emberiség egy nukleáris világháborút követően elhagyja a Földet, más bolygókat gyarmatosítanak, ebben pedig emberszerű gépek vannak segítségükre, ezek az androidok. A Földön nem sok élet marad, akik ottmaradnak védik magukat a mindent ellepő radioaktív portól. Vannak az úgynevezett különlegesek, akikre hatott a radioaktivitás, ők nem házasodhatnak, nem emigrálhatnak más bolygókra, a porban várják az elkerülhetetlen halált. Azért maradtak még egészséges emberek is, közülük egy Rick Deckard, fejvadász. Deckard feladata, hogy levadássza a gyarmatokról visszaszökött androidokat; egy ilyen vadászatba csöppenünk bele, egy új, egészen emberszerű androidtípus néhány példányát kell megsemmisíteni. Miközben a bolygón alig maradtak emberek, őket egy empátiadoboz nevű eszköz és a mercerizmus köti össze. (Ezekről azért nem mondanék többet, mert jobb a könyvben elolvasni.) A halott világban az egyetlen örömet a hangulatorgona és a megmaradt valódi állatok jelentik.
Borzasztó jövőkép, azt hiszem nem tudnék ilyen világban élni. Egyszerűen zseniális könyv, amelyet nem lehet letenni. Csodálatosan nyomasztó.

Mindig is szerettem a cyberpunk műfaj darabjait, legyen szó filmről, animéról, könyvről vagy bármi másról. Az 1982-es Szárnyas fejvadász (Blade Runner) című film ezen könyv alapján készült. (Rutger Hauer és Harrison Ford párosa Ridley Scott filmjében.)

Megemlítem az egyik kedvenc anime filmemet, az Akirát. Katsuhiro Otomo 1988-as cyberpunk csodája az egyik legjobb anime, ami valaha készült. Az animáció részletességén felül a történet és a hangulat magával ragadott, mikor először láttam. DVD-n itthon is kapható.

Megosztás, like stb.