Az Amanita Design legújabb point-and-click kalandjátéka. Megüti a korábbi játékaik által feltett mércét. Akinek kétségei vannak, nézze meg az alábbi trailert.
Nem igazán tudom, mit írjak. Zseniális játék. Pont. Az egyetlen idegesítő rész az volt, amikor egy csillagot kellett kiszabadítani egy hernyó fogságából, kb. tizedszerre sikerült megcsinálni. (Egy „csillagot kellett kiszabadítani egy hernyó fogságából”, kérdezhetnéd. Inkább ne.)
A zene és a hangok itt is legalább olyan fontosak, mint a Machinariumban, kénytelen leszek ezt a soundtracket is megvenni. Áh, csúcsszuper játék, millió apró részlettel, fantasztikus világgal. Tessék megvenni!
Worthy winner of the PC 4kB intro competition at Revision 2012 and latest example of the compact-coding tradition exercised within the demoscene, Hartverdrahtet by Akronyme Analogiker is a three minute long audio-visual trip into a procedural fractalverse, compressed into a minuscule piece of software. No bigger than 4069 bytes – less than an empty Word document, as demoscene activists like to point out – the executable file contains all the mathematics needed to generate the unfolding visual complexity and audible ambience upon a double-click. A solo effort by a talented coder who calls himself Demoscene Passivist, Hartverdrahtet reveals a mesmerizing cosmos observed through what could be an electron microscope – ethereal, greenish and a little eerie.
The real magic is in the lingo: “It’s a mix of shere-tracing, fake ambient occlusion and a lot of post-processing. And it took me nearly two months to complete it,” the programmer and recipient of last year’s ‘Echtzeit Newcomer Award‘ reveals on his Tumblr. “The shader basically encapsulates a sphere-tracing based raymarcher for a single fractal formula with camera handling. An extra post-processing shader adds effects like god-rays, tv-lines and noise to make the result look more interesting and less ‘sterile’. The different intro parts are all parameter and camera position variations of the same fractal.”
Az Ani Kuri tévéműsor mellé készült 15 db. egyperces animét 2007-2008-ban láthatták a japán nézők az NHK csatornán, mindegyiket más-más rendezte. Többek közt Makoto Shinkai, Michael Arias, Mamoru Oshii és Satoshi Kon.
Ahogy legutóbb, most is egy sci-fi anime antológiáról írok egy rövid bemutatót.
Taku Mayumura története alapján Masao Maruyama producer keze alatt három, méltán híres rendezőt (Rintaro, Yoshiaki Kawajiri, Katsuhiro Ôtomo) szedtek össze, hogy Neo Tokyo címmel egy filmben vászonra vigyék a következő három nem mindennapi történetet.
Sajnos nem találtam meg az eredeti trailert, így nekem kellett összevadászni valamit a netről. A következőt sikerült:
Rintaro – Labyrinth-Labyrintos Rintaro rendezte a híres, 2001-es Metropolis című animét, ami ha jól emlékszem világsiker volt, de ha nem az sem érdekel, mert én nagyon szeretem. A rendező viszonylag nehéz feladatot kapott azzal, hogy egyfajta keretet kellett készítenie, ami összefogja az egész filmet.
Rögtön a film elején egy igazán furcsa világba kerülünk, ahol egy kislány, Sachi és a macskája, Cicerone fogócskáznak. Játék közben pedig egy ingaórán keresztül egy rémisztő és számukra mégis érdekes és mulatságos labirintusba jutnak, melynek végén egy cirkusz áll. Egy bohóc várja őket a bejáratnál, aki utat mutat nekik, így vezetve át a nézőt az anime következő rövidfilmjébe.
Labyrinth-Labyrintos
Yoshiaki Kawajiri – The Running Man Valahol a jövőben az emberek egyik kedvenc sporteseménye egy gyilkos „autóverseny.” Egy ilyen versenyre látogat el a történet narrátoraként szereplő újságíró. Egy cikket ír az eddigi legsikeresebb versenyzőről, Zach Hugh-ról, aki már tíz éve versenyez és minden futamát túlélte. Az újságíró, hogy miképpen, azt nem lehet tudni, bejut Hugh-hoz, aki éppen elmélyülten koncentrál. Ekkor az újságíró rájön, hogy Zach Hugh valamiféle telekinetikus képességgel rendelkezik, ugyanis koncentrációja során maga körül mindent összezúz valamiféle láthatatlan erő.
A verseny során Hugh minden ellenfele és maga Hugh is saját erejének áldozata lesz. Egy elhasznált, kiégett embert mutat be ez a film: „A szíve, amely valaha másokat olyan erősen buzdított már saját magát sem buzdította, csak megszokásból dobogott, mert erre képes volt.”
The Running Man
Katsuhiro Ôtomo – Construction Cancellation Order Azt hiszem Katsuhiro Ôtomo munkásságát nem kell ecsetelnem, mert ezt szerintem több korábbi bejegyzésemben is megtettem, szóval most ezt át is ugrom, és rátérek a lényegre.
Egy dél-amerikai köztársaság, Aloana újonnan választott kormánya felbont egy korábban kötött, hatalmas szerződést az államnak épülő, és jelenleg félkész állapotban levő 444-es komplexumról. A kivitelező vállalat sietve kiküldi a teljesen automatizált építkezésre Tsutomu Sugioka-t felügyelőnek, hogy azonnal állítsa le azt, és hogy derítse ki mi történhetett a korábbi felügyelővel, akit a cég nem tud elérni. Hősünk meg is érkezik a dzsungel mélyén levő 444-es építkezésre, ahol a 444-1-es számú robot fogadja, és vezeti körbe. Sajnos Sugioka-nak nem sikerül a robottal leállíttatni a munkálatokat, és helyzete egyre kilátástalanabbá válik. A gépek egyszerűen nem engedelmeskednek az új felügyelőnek, az építkezés pedig folyamatosan nyeli a pénzt.
Tsutomu Sugioka majdnem arra a sorsa jut, ami a korábbi vezetőé lehetett, bezárják. Végül elpusztítja a 444-1-es robotot, elindul, hogy elpusztítsa a gépeket összekötő központot, ezáltal leállítva az egész építkezést. Eztán érkezik egy új utasítás, mely szerint azonnal folytatni kell az építkezést, mivel a kivitelezőnek sikerült megegyezésre jutni az új kormánnyal. Tsutomu Sugioka erről az üzenetről már nem értesül. Tökéletes bemutatása ez ember és gép ellentétének és egyben egymásra utaltságának.
Construction Cancellation Order
Sajnálom, hogy ez a poszt ilyen rövidre sikeredett, de most, éjfél felé már elég fáradt vagyok. Végszó!
Ugyan az egész film csak ötven perc, de mindenképp megéri megnézni. Lélegzetelállító látvány, csodálatos mechanical design, magával ragadó képi világ és zene, végül, de nem utolsó sorban eredeti történet. Remélem ennél senkinek sem kell több. (Szívesen megnézném moziban.)
