sidenote

Az alábbi oldal 1933 júliusában jelent meg a Popular Science című folyóiratban. Kíváncsi vagyok kinek mi jut erről eszébe. Nekem egyből az ugrott be, amit a kép alatt olvashattok. Egyébként tudom, hogy a dime tíz cent, szándékosan írtam ötöt. Olvassátok végig a bejegyzést, és rájöttök, hogy miért.

[…] Visszament a konyhába, végigkutatta összes zsebét egy tízcentes után, s mikor végre talált, beindította vele a kávéfőzőt. Beszippantva a számára teljesen szokatlan illatot, megint az órájára nézett, és meglátta, hogy letelt a negyedóra. Élénken az ajtóhoz lépkedett hát, elfordította a gombot, és kioldotta a zárat.

Az ajtó nem nyílt ki.

– Öt centet kérek – szólalt meg helyette.

Átkutatta a zsebeit. Nem talált több érmét, semmit. – Holnap megadom – mondta az ajtónak. Ismét nekifeszült a gombnak, az azonban meg se moccant. – Azt, hogy fizetek neked, egyedül a nagylelkűségemnek köszönheted – győzködte. – Senki sem kötelez rá.

– Én nem így gondolom – felelte az ajtó. – Nézzen csak bele a szerződésbe, amelyet aláírt, amikor megvette ezt a lást (sic!).

Az asztalfiókban rábukkant az okmányra. Aláírása óta sokszor idézett már belőle, különböző érveit alátámasztandó. Affene: az ajtónak a nyitódásért és csukódásért kötelező fizetség jár. Nem borravaló. […]

Philip K. Dick: Ubik

Megosztás, like stb.
8 komment
  1. Írta: Red
    2011. január 25. 19:13

    Ez mekkora ötlet! Sokszor gondolkoztunk már azon, hogy a cégnél az e-mailért is kéne jelképes összeget szedni (pl. 10 Ft/db), mert így jóval kevesebb fölösleges levél esne be. :)

  2. Írta: Botond
    2011. január 25. 19:51

    Szuper ötlet!
    Az Első bekezdésben azért javítsd azt a helyesírási hibát, ne legyen elírás egy ilyen jó kis cikkben ” dime tíz cent”

  3. Írta: Botond
    2011. január 25. 20:22

    Vagy a dime is szándékos?

  4. Írta: Botond
    2011. január 25. 20:22

    Mostanra összezavarodtam…de bocs sokat dolgoztam
    :D

  5. Írta: szantaii
    2011. január 25. 20:24
  6. Írta: Botond
    2011. január 25. 20:26

    THX…Közben már leesett :)

  7. Írta: Kolja
    2011. január 25. 22:19

    Az idézetben viszont a lakást tényleg elgépelted.
    Amúgy fasza ötlet, csak a kopogtatást nem köszöböli ki. Párnázott hangszigetelő ajtó, vágom.

  8. Írta: szantaii
    2011. január 26. 7:06

    nem irtam el. igy van a konyvben.

Komment írása

*