Masaru Daisatô egy majdnem átlagos, 30-as, 40-es éveiben járó japán férfi. Csak azért a majdnem, mert ő Dai-Nipponjin, azaz a legnagyobb japán! A munkája, hogy az országban fel-felbukkanó hatalmas szörnyek ellen harcoljon. Felmerül a kérdés, hogy egy egyszerű ember, hogy a fenébe tudja felvenni a harcot az órásszörnyekkel. A válasz egyszerű: elektrosokk hatására gigantikusra nő, és egy tíz emeletes vasrúddal veri szét ellenfelei fejét.
Ennyit a sztoriról, nem akarok minden poént előre lelőni. Majdnem mindent egy nagyon érdekes, dokumentumfilmes szemszögből látunk. Daisatô mindennapjait egy forgatócsoport követi nyomon, interjúk és életszagú jelenetek segítenek megismerni a főhőst. Egyedi hangulatot kölcsönöz a filmnek a sok kézikamerás felvétel, és ehhez képest hatalmas váltást jelentenek a harci jelenetek teátrális kidolgozása. Meg kell jegyeznem, hogy a CGI nem teljesen élethű, de ez engem egyáltalán nem zavart, sőt, a filmnek jót is tesz ez a rajzoltabb hatás.
A film, nem jut eszembe hirtelen jobb jelző, eléggé elborult és ez a vége felé csak fokozódik. Olykor morbid, és eszméletlenül jó poénok vannak benne. Az utolsó öt percben folyamatosan röhögtem, fájt is a rekeszizmom a végén. Emlékszem Red arcára kiült a KERNEL PANIC.
A trailert hagytam a legvégére, mert igaz, hogy a filmből van összevágva, de egyáltalán azt adja vissza, amit az ember kap; szerintem teljesen másnak mutatja be, mint ami. Trailernek nagyon ütős, de ehhez a filmhez nem illik, amúgy odabaszós és ezért megtekintése mindenképp ajánlott.
Sajnos a Titanic filmfeszten kihagytam a vetítést, lázas voltam akkor. Megérte bepótolni, mert ez nálam bekerült az alapművek közé. Szerezzétek be, nézzétek meg! Fantasztikus élményt nyújt ez a film, melynek írója, rendezője és egyben főszereplője Hitoshi Matsumoto.