A kijáratnál egy GPS-szel ellátott minikutya sétáltatta a gazdáját:

(…)

Ezért szeretem az SF-t. Olvasni is, írni is. A sci-fi író nem csak lehetőségeket lát meg, hanem vad lehetőségeket. Nem egyszerűen abból indul ki, hogy „Mi lenne, ha…”, hanem abból, hogy „Te jó Isten, mi lenne, ha…” Téboly és hisztéria. Jönnek a marslakók. Egyedül Mr. Spock nyugodt. Ezért lett amúgy Spock akkora kultuszfigura; segít megnyugodni a káoszban is. Ellensúlyozza az SF-írók hajlamát a lehetetlen ötletek elképzelésére.

KIRK (őrjöngve): Spock, mindjárt felrobban az Enterprise!

SPOCK (higgadtan): Negatív, kapitány; csak meghibásodott egy biztosíték.

Spocknak mindig igaza van, akkor is, ha éppen téved. A hanghordozása, a természetfeletti józansága; ő nem olyan ember, mint mi; ő egy isten. Isten beszél így; ezt mindenki ösztönösen megérzi. Ezért van az hogy Leonard Nimoy a narrátora az áltudományos tévéműsoroknak. Nimoy képes bármit hihetően előadni. A kutatás folyhat egy elveszett gomb vagy egy elefánttemető után, Nimoy lazán elcsendesíti minden kétségünket és félelmünket. Elfogadnám pszichoterapeutának; a hajamat tépve rohannék be hozzá, a szokásos őrült marhaságaimmal, és ő megszabadítana ezektől.

PHIL (eszét vesztve): Leonard, ránk zuhan az ég!

NIMOY (higgadtan): Negatív, Phil; csak meghibásodott egy biztosíték.

És máris rendbe jönnék, helyreállna a pulzusom, és folytathatnám a munkát a regényemen, amivel a határidőhöz képest már három év lemaradásban vagyok.

Philip K. Dick – Csúszkáló valóságok

A regény főhőse Bob Arctor, aki beépített zsaru és a kábítószer-elleneseknél van. A maszkafandernek hála munkahelyén sosem lehet felismerni, Fred nem tárhatja fel kilétét. Feladata, rábukkanni a rendkívül káros H-Anyag nevű drog rejtélyes forrására. Az utcán, Fred, azaz Bob egy sima drogos, aki lassan a dílerkedés felé veszi az irányt, hogy a szervet még több használható információhoz juttassa. Eközben maga is a H-Anyag fogyasztójává válik, és ez bizonyos mellékhatások kialakulásához vezet.

Egyik nap Fred egy érdekes megbízást kap maszkafanderes főnökétől, Hanktől: ezentúl Bob Arctort, a drogdílert kell majd megfigyelnie és jelentenie róla. Bob, haverjaival él együtt saját házában. Gyakorlatilag egyik-napról a másikra felborul Bob jól megszokott élete. Lassan úrrá lesz rajta a paranoia. Attól tart, hogy valaki figyeli őt és a barátait. Bob senkiben nem bízik, kifordul önmagából, és jönnek a legvadabb haluk, amit csak el lehet képzelni.

A maszkafanderes Fred kénytelen a teljesen őrült Arctort nézni a megfigyelés során felvett szalagokon. Undorodik Arctortól és társaitól, akiken vég nélküli csevejt folytatnak a száznyolcvan centis hasistömbről, akit ha felhúznak, akkor simán átsétál a mexikói határon, vagy épp az eszkimók vadásszák le. Fred lassan kiég, kiborítja, amit lát. Fogalma sincs, hogy saját magát nézi, amint be-betépeget haverjaival és szedi a H-Anyagot.

Dick rendkívül kemény képet fest ebben a regényben. A valóság, a nem valóság, a humor, az őrület és a teljes leépülés világa ez. Nehéz egy utazásra viszi az olvasót. Amíg ezt olvastam én is utaztam Arctorral és társaival.

Érdemes elolvasni a szerző rövid jegyzetét a regény végén, megrázó. Nagyon durva összefoglalást kapunk. Mindenkit arra bíztatok, hogy olvassa el ezt a könyvet, utazzon, játsszon, ugyanakkor gondolkozzon el azon miről is szól ez az egész. Pokoli jó.

 
Tyrell: Is this to be an empathy test? Capillary dilation of the so-called blush response? Fluctuation of the pupil. Involuntary dilation of the iris…
Deckard: We call it Voight-Kampff for short.
 

 
Tyrell: “More human than human” is our motto.
 

 
A kevés sidenote-os publikációm egyikében említettem a Vlagyimir Bortko rendezte Mester és Margarita adaptációt. A közelmúltban volt szerencsém végignézni mind a 10 részt, gondoltam megosztom az élményt. Izé, azt nem tudom megosztani, akkor csak úgy írok róla.

Elég izgatottan kezdtem nézni, mert jókat hallottam róla és ugye Bortko nevéhez fűződik a Pétervári banditák első két sorozata is. Ennek megfelelően a színészgárdának is van metszete, ami nyilván nem hátrány. (A Báró Pilátus szerepében üt.) Hogy a lényegre térjek, nem kellet csalódnom.

A film(sorozat) mondhatni teljesen hozza a regény nyújtotta élményt és hangulatot, nekem semmi hiányérzetem nem volt. A szereplők és a jelenetek (meg egyáltalán mindennek, a fanyar humort is beleértve) kidolgozása hűen követi írott verziót, ami szerintem zseniális teljesítmény. Jó volt képernyőn látni ahogy lenyisszantja Berlioz fejét a villamos, Margarita ámokfutását boszorkányként stb. A jeruzsálemi szál talán kevésbé magával ragadó, itt akad pár túl vontatott jelenet de ez még belefér. Megjegyzem hogy senki nem számítson bokalefosós látványvilágra és übermodern filmtechnikai profizmusra, ez nem hollywoodi költségvetésű film. Ennek ellenére (vagy ezért is) megfelelően szórakoztató. Kiemelem még a zenét (Igor Korneljuk), különösesn a főcím alatt hallható ördögi fajtát.

Konklúzió bazmeg: ha szívesen néznél valami „klasszikust” akkor ezt kurvára érdemes. Mint látom Youtube-ra fel van töltve egy csomó részlet, jó kis ízelítőt lehet onnan benyalni.
 

Nem kell semmi különlegesre gondolni. Könyvjelzőnek egy egyszerű papírzsebkendőt használok. Rájöttem, hogy már azt sem tudom, hány könyvhöz használtam ugyanezt a zsepit. Már rég átvette a könyvek illatát, átalakult. Nem is egy könyv része csak, része mindazoknak az írásoknak, melyeket vele együtt olvastam.

Mikor becsukok egy könyvet a könyvjelző megmutatja, hol is jártam. Hű társ, olvasáshoz a könyvek utáni legjobb barát. Szépen lassan szétrongyolódik szegény, de ez nem a romlás jele, ez patina: természetes és elkerülhetetlen. Ha épp nem egy könyvben van, akkor tudja, hogy úgyis visszakerül egybe, a legjobb helyre, ahova szántam.

Ugrás.

Délben a V2 előtt, kávé + dekk. Gergővel osztjuk egymásnak az észt, mikor odajön hozzánk egy 40-50-es forma. Megkérdi, hogy hol találhatna informatikusokat. Mondjuk neki, hogy mi is ezzel foglalkozunk. Felcsillan a szeme. Rávágja, hogy ő hackereket keres. Gergővel ekkor összenézünk, felkeltette az érdeklődésünket a figura. Megkérdeztük, hogy miről lenne szó. A csóka végül kinyögte, hogy egy mobilszolgáltatóhoz kéne betörni, adatbázisban turkálni, adatokat kilopni. Gergő ekkor már feküdt a röhögéstől, nekem mosolyra fakadt a szám. Felvilágosítottuk a fickót, hogy amit kér az illegális, és ezt az egészet talén el kéne felejtenie. Kifejtette, hogy jelentős pénzösszeget ajánlana fel cserébe. A Tesco szatyorról, a szakadt kabátról és a hatnapos borostáról mi nem arra következtettünk, hogy túl sok lenne neki. Végül elküldtük, hogy hagyjon minket. Nekünk hirtelen az jutott az eszünkbe, hogy a felesége után akarhatott kutatni, de erre vannak a magánnyomozó irdák vagy mik.

Volt még egy kis dolgom a városban, a Clark Adam téren próbáltam feltuszkolni magam a 105-ös buszra, ahol egész egyszerűen tömény szarszag fogadott. Szerencsére csak pár megállót kellett kibírni, de a végére már majdnem kijött a délben elfogyasztott kínai. Később, hazafelé pedig észrevettem egy alien fejű nőt. Olyan hatvan felé járhatott, de a hajviseletén kiakadtam. Legalább kétméteres haja kellett legyen, amit valami elbaszott nagy kontyba/akármibe sikerült összetuszkolni a koponyája hátsó részén. Arcra is hasonlított az Alienre. Nem szeretnék az unokája helyében lenni.

Hazaérve beléptem a lépcsőházba, pont jött a lift. Az egyik felső szomszéd épp beszállt, kezében egy macskacipelő doboz (nem tudom mi a rendes neve). Beugrottam én is, nyomtam a gombokat. Következett a szokásos, esetenként kínos liftcsönd. Gondoltam, hogy megtöröm a jeget, hát megkérdeztem, hogy cica van-e a dobozban. (Nem volt időm szemügyre venni a cuccot, de üres volt.) A szomszéd erre elkezdett szipogni, ajjaj. Gyorsan elmondta, hogy cica volt a dobozban, most jött az állatorvostól, ahol elaltatták a macskát, majd zokogni kezdett. Kiszálltam, elnézést kértem, elköszöntem. Ebbe jól beletrafáltam.

Most pedig harmadszor is megpróbálom feltenni a tetves Maemo SDK-t. Remélem tényleg összejön, kiderült ugyanis, hogy korábban én voltam a balfasz. Szorítsatok, hogy menjen.

Katt a nagyításhoz!

Kétezerre lealkudtam egy tökéletes állapotban levő albumot, Hiroshima-Nagasaki: A pictorial record címmel. Állapota olyannyira tökéletes, hogy benne van az 1980-as kiadás főszerkesztőjének saját kezű aláírásával ellátott levele, illetve egy kislemez is, melyen Yamasaka Keisuke és Izumi Taku A Message for Tomorrow című műve hallható. Nagy szerencse, hogy egy ilyen jó állapotú példányhoz jutottam. Ezen kívül szerkoltam egy régi MOM órát, aminek a dizájnja egyszerűen gyönyörű. :) Csak ennyi.