Pár hete már, hogy megnéztem Katsuhiro Ôtomo Memories című animéjét, ami három, egyenként kb. negyven perces rövid animéből áll. Katsuhiro Ôtomo művész, forgatókönyvíró, filmrendező, akit legtöbben az Akira című mangája, illetve egész estés animéje révén ismernek, nálam nagy kedvenc. Ha valamihez köze van, akkor az már olyan rossz nem lehet.
Valami igazán egyedit kerestem, lehetőleg sci-fi műfajban, így találtam rá a Memories-re. A három rövidfilmet, három, méltán híres japán rendező és készítette, valamint a zseniális Satoshi Kon is részt vett a munkálatokban, mint forgatókönyvíró. Lássuk miről is szól a három anime, ez a három kivételes és végzetes vízió.
Kôji Morimoto – Magnetic Rose
Ez egy hátborzongató sci-fi történet, ami a jövőben, egy űrszemét-szedő teherhajó legénységéről és halálos kalandjukról szól. A jól összeszokott csapat egy rutinmunkát követően egy elhagyatott űrállomásról SOS jeleket fog. Habár nem nagyon szeretnék, nincs más választásuk, mint megvizsgálni a dolgot, ezért két űrhajósukat leküldik az űrállomásra. Először azt hiszik, hogy űrkalózokat fognak az elhagyott állomáson találni, azonban ennél nem is tévedhettek volna nagyobbat. Az állomás régen egy világhíres operaénekesnőé volt. Halála után az állomás mesterséges intelligenciája vette át az irányítást, és próbálta életre kelteni a díva emlékeit. Ennek esik áldozatul a két űrhajós és végül a teherhajó legénysége is, mikor az AI teljes őrületbe csap át.
Monumentális és megrázó. Zene: Yoko Kanno, kiváló.
Magnetic Rose
Tensai Okamura – Stink Bomb
Ez a történet sokkal viccesebb, de nem kevésbé tragikus, mint az előző. Tanaka Nobuo sokakkal egyetemben erős megfázással küzd. Hiába kap oltást az orvosától, nem segít rajta. Nobuo egy gyógyszergyártó cégnél dolgozik, és az egyik munkatársa tanácsolja neki, hogy próbálja ki a főnökük asztalán levő egyik új megfázás elleni gyógyszerüket. Nobuo megfogadja a tanácsát, azonban egy másik pirulát kap be a jó helyett. Mivel még mindig nagyon rosszul van, úgy dönt, hogy átmegy a pihenőszobába és szundít egy rövidet, azonban másnap reggelig húzza a lóbőrt, és mikor felébred az intézetben mindenkit eszméletlenül, a földön heverve talál.
Azonnal kiderül, hogy a gyógyszercég nem csak ártatlan influenza és megfázás elleni készítményekkel foglalkozott, hanem a katonaságnak is folytatott kutatásokat. A cég igazgatója azonnal Tokióba rendeli Nobuo-t, hogy vigye el neki az összes titkos iratot. Ekkor kezdődik az igazi kaland, mert előző nap Nobuo pont azt a titkos kutatás eredményeképpen elkészült pirulát kapta be, ami egyszemélyes biológiai fegyverré változtatta őt, miközben erről ő mit sem tud.
Stink Bomb
Katsuhiro Ôtomo – Cannon Fodder
A három közül, az utolsó film az, amelyik lelkileg a legdurvább hatást váltja ki. Az animáció nagyon kedves és aranyos, de szinte azonnal rájön az ember, hogy nincs minden rendben a világgal. Pár perc után Orwell 1984-e jutott az eszembe, és ez az anime tényleg olyan: félelmetesen nyomasztó, undorító és iszonyatos világot tár a szemünk elé. Egy hatalmas gépesített városban járunk, ahol az élet nap, mint nap ugyanabban a mederben folyik. Minden nap percre pontosan ismétlődnek a teendők. Egy olyan város ez, amely szó szerint tele van ágyúkkal, és egy másik távoli, ismeretlen ellenségre lőnek minden nap. Egy család egy napjába csöppenünk, ahol jól látszik, hogyan vannak rettegés és kontroll alatt tartva az emberek. Az apa az egyik fő lövegnél szolgál, mint ágyútöltő, az anya gránátokat gyárt egy futószalag mellett, míg gyermekük, akit láthatóan lelkesít a háború, egész nap a hadviselésről szóló előadásokat hallgatja.
Az a legdurvább ebben az egészben, hogy ha ezt egy gyerek nézné meg, akkor nála hasonló hatást válthatna ki, mint a filmbéli gyereknél. Borzasztó eszközök ezek, melyet Katsuhiro Ôtomo-nak így sikerült igazán hatásosan bemutatnia.
Cannon Fodder
Annak ellenére, hogy mindhárom alkotás nyomasztó, azért akad benne bőven rejtett humor. Mindenek előtt pedig filmről-filmre eltérő és kontrasztos hangulattal találjuk magunkat szembe, gyönyörű.
