sidenote

Archívum
A(z) „Japán” kategória bejegyzései

Pár hete már, hogy megnéztem Katsuhiro Ôtomo Memories című animéjét, ami három, egyenként kb. negyven perces rövid animéből áll. Katsuhiro Ôtomo művész, forgatókönyvíró, filmrendező, akit legtöbben az Akira című mangája, illetve egész estés animéje révén ismernek, nálam nagy kedvenc. Ha valamihez köze van, akkor az már olyan rossz nem lehet.

Valami igazán egyedit kerestem, lehetőleg sci-fi műfajban, így találtam rá a Memories-re. A három rövidfilmet, három, méltán híres japán rendező és készítette, valamint a zseniális Satoshi Kon is részt vett a munkálatokban, mint forgatókönyvíró. Lássuk miről is szól a három anime, ez a három kivételes és végzetes vízió.

Kôji Morimoto – Magnetic Rose
Ez egy hátborzongató sci-fi történet, ami a jövőben, egy űrszemét-szedő teherhajó legénységéről és halálos kalandjukról szól. A jól összeszokott csapat egy rutinmunkát követően egy elhagyatott űrállomásról SOS jeleket fog. Habár nem nagyon szeretnék, nincs más választásuk, mint megvizsgálni a dolgot, ezért két űrhajósukat leküldik az űrállomásra. Először azt hiszik, hogy űrkalózokat fognak az elhagyott állomáson találni, azonban ennél nem is tévedhettek volna nagyobbat. Az állomás régen egy világhíres operaénekesnőé volt. Halála után az állomás mesterséges intelligenciája vette át az irányítást, és próbálta életre kelteni a díva emlékeit. Ennek esik áldozatul a két űrhajós és végül a teherhajó legénysége is, mikor az AI teljes őrületbe csap át.

Monumentális és megrázó. Zene: Yoko Kanno, kiváló.

Magnetic Rose
Magnetic Rose

Tensai Okamura – Stink Bomb
Ez a történet sokkal viccesebb, de nem kevésbé tragikus, mint az előző. Tanaka Nobuo sokakkal egyetemben erős megfázással küzd. Hiába kap oltást az orvosától, nem segít rajta. Nobuo egy gyógyszergyártó cégnél dolgozik, és az egyik munkatársa tanácsolja neki, hogy próbálja ki a főnökük asztalán levő egyik új megfázás elleni gyógyszerüket. Nobuo megfogadja a tanácsát, azonban egy másik pirulát kap be a jó helyett. Mivel még mindig nagyon rosszul van, úgy dönt, hogy átmegy a pihenőszobába és szundít egy rövidet, azonban másnap reggelig húzza a lóbőrt, és mikor felébred az intézetben mindenkit eszméletlenül, a földön heverve talál.

Azonnal kiderül, hogy a gyógyszercég nem csak ártatlan influenza és megfázás elleni készítményekkel foglalkozott, hanem a katonaságnak is folytatott kutatásokat. A cég igazgatója azonnal Tokióba rendeli Nobuo-t, hogy vigye el neki az összes titkos iratot. Ekkor kezdődik az igazi kaland, mert előző nap Nobuo pont azt a titkos kutatás eredményeképpen elkészült pirulát kapta be, ami egyszemélyes biológiai fegyverré változtatta őt, miközben erről ő mit sem tud.

Stink Bomb
Stink Bomb

Katsuhiro Ôtomo – Cannon Fodder
A három közül, az utolsó film az, amelyik lelkileg a legdurvább hatást váltja ki. Az animáció nagyon kedves és aranyos, de szinte azonnal rájön az ember, hogy nincs minden rendben a világgal. Pár perc után Orwell 1984-e jutott az eszembe, és ez az anime tényleg olyan: félelmetesen nyomasztó, undorító és iszonyatos világot tár a szemünk elé. Egy hatalmas gépesített városban járunk, ahol az élet nap, mint nap ugyanabban a mederben folyik. Minden nap percre pontosan ismétlődnek a teendők. Egy olyan város ez, amely szó szerint tele van ágyúkkal, és egy másik távoli, ismeretlen ellenségre lőnek minden nap. Egy család egy napjába csöppenünk, ahol jól látszik, hogyan vannak rettegés és kontroll alatt tartva az emberek. Az apa az egyik fő lövegnél szolgál, mint ágyútöltő, az anya gránátokat gyárt egy futószalag mellett, míg gyermekük, akit láthatóan lelkesít a háború, egész nap a hadviselésről szóló előadásokat hallgatja.

Az a legdurvább ebben az egészben, hogy ha ezt egy gyerek nézné meg, akkor nála hasonló hatást válthatna ki, mint a filmbéli gyereknél. Borzasztó eszközök ezek, melyet Katsuhiro Ôtomo-nak így sikerült igazán hatásosan bemutatnia.

Cannon Fodder
Cannon Fodder

Annak ellenére, hogy mindhárom alkotás nyomasztó, azért akad benne bőven rejtett humor. Mindenek előtt pedig filmről-filmre eltérő és kontrasztos hangulattal találjuk magunkat szembe, gyönyörű.

1 komment
Megosztás, like stb.

Masaru Daisatô egy majdnem átlagos, 30-as, 40-es éveiben járó japán férfi. Csak azért a majdnem, mert ő Dai-Nipponjin, azaz a legnagyobb japán! A munkája, hogy az országban fel-felbukkanó hatalmas szörnyek ellen harcoljon. Felmerül a kérdés, hogy egy egyszerű ember, hogy a fenébe tudja felvenni a harcot az órásszörnyekkel. A válasz egyszerű: elektrosokk hatására gigantikusra nő, és egy tíz emeletes vasrúddal veri szét ellenfelei fejét.

Dai-Nipponjin

Ennyit a sztoriról, nem akarok minden poént előre lelőni. Majdnem mindent egy nagyon érdekes, dokumentumfilmes szemszögből látunk. Daisatô mindennapjait egy forgatócsoport követi nyomon, interjúk és életszagú jelenetek segítenek megismerni a főhőst. Egyedi hangulatot kölcsönöz a filmnek a sok kézikamerás felvétel, és ehhez képest hatalmas váltást jelentenek a harci jelenetek teátrális kidolgozása. Meg kell jegyeznem, hogy a CGI nem teljesen élethű, de ez engem egyáltalán nem zavart, sőt, a filmnek jót is tesz ez a rajzoltabb hatás.

Dai-Nipponjin

A film, nem jut eszembe hirtelen jobb jelző, eléggé elborult és ez a vége felé csak fokozódik. Olykor morbid, és eszméletlenül jó poénok vannak benne. Az utolsó öt percben folyamatosan röhögtem, fájt is a rekeszizmom a végén. Emlékszem Red arcára kiült a KERNEL PANIC.

A trailert hagytam a legvégére, mert igaz, hogy a filmből van összevágva, de egyáltalán azt adja vissza, amit az ember kap; szerintem teljesen másnak mutatja be, mint ami. Trailernek nagyon ütős, de ehhez a filmhez nem illik, amúgy odabaszós és ezért megtekintése mindenképp ajánlott.

Sajnos a Titanic filmfeszten kihagytam a vetítést, lázas voltam akkor. Megérte bepótolni, mert ez nálam bekerült az alapművek közé. Szerezzétek be, nézzétek meg! Fantasztikus élményt nyújt ez a film, melynek írója, rendezője és egyben főszereplője Hitoshi Matsumoto.

0 komment
Megosztás, like stb.

Vasárnap este egy citromos Gösser után összeültünk Reddel, hogy megnézzük a Tokyo! című filmet, ami tulajdonképpen három rendező három rövidfilmjéből áll. (Tudom, tudom… Citromos sör?! De ez a Gösser tényleg jó.) Olyan ez, mint Woody Allen, Francis Ford Coppola és Martin Scorsese New Yorki történetek című munkája, azzal az eltéréssel, hogy más rendezők, más vízióit láthatjuk egy másik városban, Tokióban.

A három rendező nem más, mint Michel Gondry (Egy makulátlan elme örök ragyogása), Leos Carax (Pola X) és Bong Joon-ho (The Host). Híresek, jó filmjeik vannak, és most sem hagytak cserben senkit. A Tokyo! kifrodítja a világot és az embert önmagából, odaszegez a képernyőre és ha már beszippantott, akkor nem hagyja, hogy kizökkenj a világából.

Michel Gondry – Interior Design
Egy fiatal pár, Akira és Hiroko, Tokióba érkezik, hogy munkát, lakást találjanak maguknak, és beteljesítsék álmaikat. Egy rövid időre Hiroko egyik régi barátnőjénél húzzák meg magukat, amíg nem találnak maguknak valami megfelelő helyet. Pár nap után viszont világosá válik, hogy Akira és Hiroko számára nem lesz könnyű ez az egész. Akira talál magának állást, és saját művészfilmjét is sikerül bemutatnia egy kis (pornó?)moziban. Hirokonak azonban nem jönnek össze a dolgok, nem tud elhelyezkedni, csak teng-leng a városban, egész egyszerűen saját addigi életéből is kirekesztetté válik. Furcsa átváltozáson megy keresztül, amikor fokozatosan székké változik. Mezítelen emberi és szék alakját váltogatva menekül Tokió utcáin, amikor egy zenésznek megtetszik a szék, és egyszerűen hazaviszi. Hiroko emberi alakjában soha nem találta a helyét, míg székként végre boldogan élhet. (Tudom, hogy ez egy kicsit zavaros lehet, higyjetek nekem, nagyon érdekes történet.)

Interior Design

Leos Carax – Merde
A francia „merde” szó magyarul szart jelent. Leos Carax rövidfilmjében a főhős, Merde a csatornákban él. Olykor-olykor előbújik a föld alól, hogy ételt: virágszirmokat és készpénzt szerezzen, valamint cigarettázzon. Egyre többször tűnik fel az utcákon és kelt félelmet a városlakókban, akik „a csatornából jött lény”-nek nevezik. Ezen kívül Merde életét a város alatt éli. Egy nap a csatornában tett sétái egyikén talál egy láda régi gránátot. Ezen a ponton kezdődnek a bajok, Merde egyik este ismét előbújik és elkezdi gránátos ámokfutását. A rendőröknek végül sikerül elfogniuk. A tárgyalásán egy francia ügyvéd képviseli őt, mert a világon csak három olyan ember él, aki érti azt a nyelvet, amit Merde beszél. Rémisztő karakterek és fordulatok jellemzik ezt a filmet. A végét nem árulom el, nem lövöm le a poént.

Merde

Bong Joon-ho – Shaking Tokyo
A főhős egy hikikomori, aki már több, mint tíz éve nem hagyta el a lakását. Teljesen elszigetelődött, semmiféle szociális képességgel nem rendelkezik már, a társadalmi érintekezés minden formáját kerüli. Megvan a saját ritmusa, mindent mániásan elrendez maga körül, az apja szobájába sose lép be és minden szombaton, amikor pizzát rendel, sosem néz a kiszállítóra. Egy szombaton viszont minden megváltozik, amikor a pizzáslánynak nyit ajtót. Épp földrengés rázza meg a várost, és a lány elájul. Hősünknek fogalma sincs, hogy mit tegyen, meg sem meri érinteni. Végül talál rajta egy gombot, megnyomja, és ezzel felébreszti, a lányt. Miután felébredt, látja, hogy a fickó milyen világban él, és ő is elhatározza, hogy ezentúl hasonlóképpen fog cselekedni. Hősünk azonban nem tudja kiverni őt a fejéből, végül elindul a megkeresni a pizzáslányt. Lakásán kívül furcsamód egy nem is olyan idegen világ várja…

Shaking Tokyo

Ha van rá lehetőségetek, akkor szerezzétek be. Szerintem megéri, különösen Leos Carax Merde című rövidfilmje miatt. Kétség kívül ez a leghatásosabb mindhárom közül.

1 komment
Megosztás, like stb.

Takemura Fumiya nyolcadéves joghallgató, döglusta, a szülei kis korában elhagyták, nevelőknél nőtt fel, és jelenleg épp 840 ezer yennel tartozik egy uzsorásnak. Egyik nap megjelenik nála Fukuhara Aiichiro, a behajtó, aki három nap haladékot ad Fumiya-nak.

Fukuhara később felajánl neki egymillió yent, ha Fumiya vele tart pár napig egy tokiói séta erejéig. Itt kezdődik csak el igazán a kaland: Adrift in Tokyo.

Lassan kibontakozó történet, sétálós road movie, furcsa emlékek, titkok, élettapasztalatok, Tokió ezer arca, kifinomult (fekete) humor és zseniális karakterek, ezek jellemzik a filmet.

Tenten Tenten Tenten

Az utóbbi évek rosszfilmáradatában ez egy igazán üde színfolt. Egyedi hangulatú vígjáték, különösen ajánlott. Majdnem megfeledkeztem a furcsa hajviseletekről. :)

0 komment
Megosztás, like stb.

Hajnalban a HUP Fun fórumát olvasgattam, mikor felfigyeltem egy mangára. Kérdeztem is magamtól, hogy milyen kocka manga lehet a HUP fórumon? Klikkeltem, olvastam, röhögtem. Kellemesen csalódtam az Ubunchu! mangában.

Ubunchu!

Ez a rövid, mindössze tíz oldalas manga igazi japán humorral meséli el egy iskolai számítógépes klub oprendszer választási mizériáját. Garantált nevetés. Szerencsére nem csak japánul érhető el, ezen a linken kb. tíz nyelven olvasható a manga, köztük magyarul is.

4 hozzászólás
Megosztás, like stb.

Az alábbi videót a Shintaro Kago készítette. Három nap alatt 6 órát aludtam, kissé fáradt és szétszórt vagyok. Egyszerűen ledöbbentett ez a videó, hirtelen röhögni kezdtem, furcsa reakciók sorát tapasztaltam magamon. Már-már azt hittem, hogy hallucinálok, mikor a videóban…

Az első reakciód írd be a kommentekhez. Shintaro Kago többi videóját is bátran ajánlom, mivel azok is igen szellemesek. Az Attack of the anteater’s tongue és a Terror of olympic game című művei igazi gyöngyszemek.

6 hozzászólás
Megosztás, like stb.

A Sky Crawlers című animét Mamoru Oshii rendezte és tavaly augusztusban került a japán mozikba. A kétórás film Hiroshi Mori ötkötetes regénysorozatát dolgozza fel. A könyvekről nem tudok beszámolni, azokat ugyanis nem olvastam, de bizonyára nem volt könnyű filmre vinni a következő történetet. (Spolieres a szöveg, persze azért nem lövök le mindent. Viszont Mamoru Oshii fanok és animebuzik ne olvassák tovább! Maximum a trailert szabad megnézniük.)

skycrawlers_poster.jpg

A történet egy alternatív univerzumban játszódik, ahol két nagy cég háborúzik egymással. A háború kizárólag a levegőben zajlik, földi harcokról a film alapján én nem tudok. A lényeg, hogy kivétel nélkül, az összes pilóta gyerek. Genetikailag módosított emberek, a nevük Kildren. Ők sohasem nőnek fel, így sohasem halnak meg, de „gondtalan” életük egészét a véget nem érő, a tömegek szórakoztatását szolgáló háborúban töltik. Trailer.

A háborúban persze könnyű meghalni. Folyton cserélődnek a pilóták, így szinte semmilyen személyes kapcsolat nem alakul ki közöttük, kivéve…

Nem egy könnyen emészthető film és egyből a szívembe lopta magát. Fantasztikus dráma egy halványi sci-fi utóízzel, és teletűzdelve látványos légicsatákkal. Erősen ajánlott.

0 komment
Megosztás, like stb.

Négy napos nyaralásból tértem vissza az este, rendesen elfáradtam, és pokolian kellett. Most, hogy visszajöttem Rednek se kell majd minden nap postolnia, ha nem akar. A mai bejegyzésem címe pedig nem a nyaralásomról szól, semmi ilyesmi. Mint legutóbb, most is egy filmről lesz szó, amit még hétfőn láttam.

Tachiguishi retsuden

A címe ugyanaz, mint fönt. 2006-ban készült, és nagy kedvencem, Mamoru Oshii rendezte. Mint a filmcímből némileg kiderül valami gyorskajáról lesz szó. Egészen pontosan stand-and-eat boltosok és a velük folyton hadakozó freeloaderek, vagy magyarul potyázók évtizedes küzdelmét mutatja be. A második világháború utáni Japánban kezdődik a történet, a háborútól megtépázott országban a hazatérőknek újra kell kezdeniük mindent. Így találkozunk az első gyorskajáldás buckwheat noodles-t áruló arccal, akihez Moongaze Ginji tér be épp zárás előtt. Ginji pszichológiai hadviseléssel éri el, hogy evés után fizetés nélkül távozzon, valamint a boltost lelkileg meg is töri. Ő a történelem egyik nagy freeloadere (egyszerűen nem találok most rendes magyar szót).

Tachiguishi retsuden

Jönnek mások; egy gyönyörű nő, egy lúzer aki úgy tarhál, majd olyan emberek akik egész üzletláncot tettek tönkre. A szereplők cserélődésével halad a történelem is, mindig van egy kis keret az új freeloadereknek. A kidolgozott háttérrel lesz az egész kerek. Az idővel pedig nem csak az emberek, a történelem, hanem az ételek is változnak, a gyorstésztától a hot dog-on át, a hamburgerig van minden. Változás: változik a kor, az emberek és a taktikák is, hogyan lehet kijátszani a modern kori gyorskonyhát. Mindig van és lesz olyan zseni, akinek ez sok év munkájának tökéletesítésével sikerül majd. Ingyen enni, és a potyázás legfőbb tudománya!

Tachiguishi retsuden

Amit igazán akartam le is írtam, még annyit, hogy… A film superliveanimation-ben készült, ami annyit tesz, hogy az alkotók egy rakat felvételt és fényképet készítettek, melyeket digitálisan alakítgattak jobbra-balra. Végül pedig egy olyan animáció jött össze, mintha kartonpapírra ragasztott szereplőket nézne az ember a vásznon. Iszonyat sok munka. Halál komoly vígjátéknak mondanám a filmet. Ezért megéri még a sötét fájlcserélők legmélyebb bugyraiban is kutatni.

Tachiguishi retsuden

0 komment
Megosztás, like stb.

A fenti kisfilmet az előző postban szereplő Tokyo Scanner című rövidfilm ihlette. Miután tegnap megnéztem, elkezdtem tokiói webkamerákat keresni, és rátaláltam egy interaktív webkamerára Shibuyában. Shibuya Tokió egy 15 négyzetkilóméteres része, ahol kétszázezren laknak, így a népsűrűség meghaladja a 13000 fő/km²-t. Az alapötlet az volt, hogy készüljön egy pár perces videó, ahol a shibuyai kereszteződés látható úgy, mintha TV-ben menne.

Röviden a megvalósításról. Laptopról kilőttem a TV-re a képet és a Compiz segítségével rázoomoltam, hogy csak a folyamatosan frissülő webkamera képe legyen látható a TV-n. Azért kellett a televízió, hogy a kis kamerával elkészített végleges felvétel olyan legyen amilyen lett. :) Pont azt szerettem volna, amit sikerült is, hogy látszódjon a képernyő csíkozódása és textúrája. Pontosan ezért ne keressen senki HD felbontást vagy tűéles képet, ez nem arról szól. Miközben forgott a film, én a másik gépről irányítottam a webkamerát, fordítottam jobbra-balra-középre. Nem tudom miért, de nagyon jó érzés volt, hogy Tokió belvárosában irányíthattam egy webkamerát innen Budapestről. Nem nagy cucc, tudom, de akkor is jó volt. A felvételt tegnap késő este csináltam, hogy Tokióban épp reggel 5 óra legyen, amikor még nincs akkora tömeg. Kicsit emberibb lett így. Éjjel feltöltöttem vimeora és tádám most itt van. Kegyetlen hangulata lett, pár perc nyugalom és szemlélődés, pont ezt akartam.

Crossover camera before the Shibuya station

1 komment
Megosztás, like stb.

Tegnap sort kerítettem az egyik DVD-re, amit Imrétől kaptam, nevezetesen a Tokyo Scanner című filmre. Ez egy 20 perces kis rövidfilm, Tokió felett repülnek és különböző helyeket mutatnak meg. Rázoomolnak emberekre, gyorsvasútra, csónakázó szerelmespárra, felhőkarcolóban levő turistákra. A szuperzoomnál pedig tökéletesen lehet hallani az emberek hangjait, nagyon szép. A repülés alatti gyorsításokat, váltásokat úgy csinálták, mintha a kamera mozogna csak és közben a kamera motorjának a hangját lehet hallani. A hozzá készített soundtrack is kellemes. Elképesztően jó felvételeket látni a filmben, manapság sok ilyet látni CGI-ben is, pedig meg lehet ezt csinálni rendesen. A másik, ami még nagyon tetszett az a hexagon alakú kis kereső, ami zoomolásnál rálockol az emberekre, teljesen olyan, mintha valami vadászgépben ülnék. Tokió hihetetlen méreteiről árulkodik ez a film.

Tokyo Scanner

A DVD-n még van még pár vágatlan felvétel, amint lágy zenei aláfestéssel kísérve Tokió felett repülnek, pokoli jó. Ezt a filmet a Roppongi Hills-i épületkomplexum számára készítették, és ott is vetítik. A filmet egyébként Mamoru Oshii felügyelete mellett Hiroaki Matsu rendezte. Nagyon ajánlott, habár itthon nehézkes beszerezni.

0 komment
Megosztás, like stb.