sidenote

Archívum
A(z) „gizmó” kategória bejegyzései

Felhívtam telefon az önkormányzat, hogy mikor mehetek a Gellért, mivel kölcsön akartam adni csónak, ugyanis szükségem volt bögre. De mivel összevesztünk a bödön, meg a Michael Caine, mérgesen bementem a szoba, és magamra csaptam a kert.

Amúgy szerintem: az automatikus tárgyeset (én funkcionális tárgyeset néven ismerem, de ez lényegtelen) egyszerűen annyi, hogy a „t” végű szót nem teszed tárgyesetbe, hanem úgy hagyod: „megettem a sajt”, „kinéztem egy kert” stb. Az eredeti előfordulása a Napirajzban volt szerintem, onnan vették át az internetes fórumok, blogok, akármik. Élőbeszédben aligha létezik (max. ilyen poénkodás szinten).

Mégszerintemebb azt a fajta, hibásnak tekintett informális szóhasználatot parodizálja, amikor bizonyos ragok lemaradnak. Kapásból a legjobb példa, ami eszembe jut, az egy tipikus budapesti (vagyhát nyugatmagyar) dolog, név szerint, amikor a birtokos alakokról lehagyjuk a tárgyesetet: „Elvesztettem a kalapomat. Elvesztettem a kalapom.” Ugye az automatikus tárgyeset valahol ezt parodizálja azzal, hogy lehagyja a „t”-t: „Elvesztettem a lapátot. Elvesztettem a lapát.

Aztán van két elfajzása ennek, az első, ami szerintem ötletes, amikor minden végződésre kiterjesztjük ezt, nem csak a tárgyesetre: „Megosztoznak a haszon. Nem nyílnak az ablak.”

Az pedig egy túláltalánosítás, és szerintem kicsit suta, amikor egyáltalán nem tesszük ki a „t”-t, független attól, hogy most a szó „t”-re végződik-e, vagy sem: „felépítik a ház”. Ebből pont a játékosság hiányzik, ami a többiben ott van.

Nagyon szerintem pedig fokozódik a viccessége a dolognak, ha olyan dolgokra akasztod rá az automatikus tárgyesetet, amiket ettől máshogyan is elemzel: pl. a „kinyílnak az ablak” az olyan, mintha az „abal” szó lenne többesszámban, ami hangkivető és nyitótő: abal → ablat, ablak. Az „önkormányzat” szó dettó ilyen, sőt ott még azt is érezzük, hogy az a „t” eredetileg valami képző lehetett, és az egésznek az önkormányzáshoz van valami köze (bár ilyen ige nincs a magyarban).

Mondom, szerintem.

Köszönet mondok Petyának, amiért segített megírni a poszt, és ezzel támogatta a sidenote. Hálás vagyok Daninak és Marcinak, hogy megosztották velem az ötlet, és segítettek megalkotni ezt a mondat.

5 komment
Megosztás, like stb.

Mostanra gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy a neten lépten-nyomon ne botoljunk bele videókba, kivéve talán azoknak, akik csak Lynx-et, vagy egyéb szöveges böngészőt használnak (melyek, megjegyzem, sok esetben nagyon hasznosak, esetenként életmentőek).

Szóval két rövidfilmet, vagy videót szeretnék megosztani veletek. Az elmúlt két-három hónap alatt ezek voltak azok, amik olyan „atyaég” reakciót váltottak ki belőlem. Negyed év alatt kettő nem tűnik soknak, de tulajdonképpen nem is kevés, örülök, hogy van egyáltalán ez a kettő.

Az első kisfilm egy IBM self-promó videó, amiben egy Jeopardy!-t játszó számítógéprendszerrel ismertetnek meg minket.

Nagyon tetszik a feszültséget fokozó zene, ami később teljesen más stílusba vált át. Engem megfogott.

A második videó személyesebb hangvételű: egy Shinya Kimura nevű fickóról szól, aki motorokat készít. Ő tervezi és az utolsó darabig ő formálja az alkatrészeket, amíg el nem készül egy-egy alkotással. Amint említettem, nagyon személyes ez a darab, és ilyen jó hanggal netes videóban még nem találkoztam.

A vágás csodálatos mindkettőnél, tekintve, hogy egészen rövidek ezek a kisfilmek/videók. Sok a vágás, de nem ész nélkül vannak összedobva, hanem nem tudom megmagyarázni hogyan, de jól (és kész).

1 komment
Megosztás, like stb.

Hónapokkal ezelőtt írtam arról, hogy az Ubuntu változtat a brandjén. A Dalton Maag azóta is folyamatosan fejleszti az Ubuntu betűtípusát, melyet valószínűleg a 10.10-es kiadással vezetnek be a desktopon.

Az alábbi diasor némi betekintést nyújt a leendő default font dizájnjába, de ha valaki még többet szeretne megtudni a fejlesztésről, akkor az Ubuntu Developer Summit-en készül felvételen megnézheti Bruno Maag első, bevezető (34:45-höz kell tekerni, ott kezdődik) és második, teljes előadását.

Az Ars Technica is lecsekkolta az új betűtípust. Íme, itt egy idézet és egy kép tőlük:

Canonical’s new Ubuntu font will ensure that Ubuntu users have great typography out of the box without having to install an alternate default font. The current version that is available through the beta is still incomplete. The bold weight is still being designed and isn’t available yet. When the font is complete and ready for widespread use, Canonical intends to distribute it under an open license so that it can be modified and redistributed.


Forrás: Ars Technica

A slide-ok és a képek alapján nekem nagyon tetszik az új font. A tegnapelőtt indult Ubuntu tagoknak szóló privát bétateszt után valószínűleg augusztus 8-án kezdődik a publikus béta, és ha minden jól megy, akkor az Ubuntu 10.10-ben már ez lesz a default.

További infók a Canonical Design blogposztjában.

1 komment
Megosztás, like stb.

Nemrég valahogy ráakadtam egy weboldalt gráfként ábrázoló appletre, melyet ma rá is szabadítottam a sidenote címlapjára. Csinált is nekem egy gyönyörű gráfot, ami itt alant azonnal meg is tekinthető.

Minden élnek és a csomópont színeinek is megvan a maga jelentése:

kék: linkek (A tagek)
piros: táblázatok (TABLE, TR and TD tagek)
zöld: DIV tagek
lila: képek (IMG tag)
sárga: form (FORM, INPUT, TEXTAREA, SELECT and OPTION tagek)
narancs: sortörések és idézetek (BR, P, and BLOCKQUOTE tagek)
fekete: HTML tag, a gyökér csomópont
szürke: minden más

Ez idáig szép és tök jó meg minden, de igazából csak azért írom ezt a posztot, mert sikerült csinálni egy zsír videót erről az egészről:

Ha a Vimeo éppen gyengélkedne, mint ahogy néha szokott, akkor a videó megtekinthető a YouTube-on is és viszont.

7 komment
Megosztás, like stb.

2 komment
Megosztás, like stb.

Nakagin Capsule Tower Nakagin Capsule Tower
Nakagin kapszula-toronyház, Tokió, 1972. Tervezte: Kurokawa K.

2 komment
Megosztás, like stb.

Petya jegyzi a következő rövid, tudományos, ismeretterjesztő filmet, melyben a nyelvről van szó: „Mi is az a nyelv? Honnan jött? Hová tart? Mit tudnunk róla, és ő mit tud rólunk?” Igazán frappáns és humoros rövidfilm ez, mely remélhetőleg egy sorozat kezdete, és a későbbiekben Petya megörvendeztet minket még hasonló finomságokkal.

1 komment
Megosztás, like stb.

Ha már az ismerőseim fele azt állítja, hogy úgy nézek ki, mint Roy az It Crowdból, akkor számomra megengedett a kockulás.

PPOT

A héten ismerkedtem meg a Press Play on Tape nevű dán izomkocka bandával, akik régi játékok zenét nyomják koncertjeiken. Először kezdjük talán a csodás Cannon Fodder játék zenéjével, amit a következő klipen csak játékkontrollerek használatával adnak elő a művészek.

Ha megvolt a videó, akkor már csak egy utolsót szeretnék mutatni, ami személyes kedvencem: Monkey Island természetesen a Press Play on Tape előadásában. Legeslegjobb játék és zene. :)

A kocka zene mellá már csak egy kocka képregénysorozatot ajánlanék így vasárnap estére: Geek Hero Comic, ott van.

0 komment
Megosztás, like stb.

Mivel jön a karácsony mindketten elfoglaltak vagyunk. Így lehet, hogy a következő bejegyzések némelyike olyan töltelékpost lesz, mint ez is. Mondjuk ez mégsem lesz annyira töltelék, hiszen egy karácsonyi ötletet szeretnék megosztani mindenkivel.

Keyboard/ASCII Art

A minap láttam a neten ezt az 1948-as cikket, amiben Paul Hadley ecseteli, hogy miként lehet képet rajzolni írógéppel. Aztán jött a számítógép, és vele együtt az ASCII art is.

sidenote header in ascii
Katt a nagyításhoz! – sidenote header ASCII-ban

És most az ötlet: ajándékozz ASCII art-ot karácsonyra! Olcsó, hiszen semmi nem kell hozzá csak egy szövegszerkesztő, ihlet és némi tehetség. Aztán kinyomtatod, vagy kinyomtattatod, de ha még olcsóbban akarod megoldani, akkor elküldöd a családtagodnak, barátnődnek, barátodnak, haverodnak e-mailben. Lehet, hogy hülye ötlet, de ha tényleg te csinálod, időt és energiát fektetsz bele, és elég geek az illető, aki kapja, akkor értékelni fogja erőfeszítéseidet.

0 komment
Megosztás, like stb.

Ma volt egy kis időm és gondoltam, hogy „frissítem” a laptopomon az Ubuntu 7.10-et. Egy csomó youtube videón látható, hogy pl az OS X vagy a különböző linuxok, hogy esnek szét menet közben a sudo rm -rf / parancstól, ami rekurzívan letöröl mindent. Gondoltam, hogy legyalulom az egészet, és megnézem, hogy mi lesz az én gépemen. Úgyhogy Red átjött, hogy felvegyük az egészet videóra. Sikerült is megörökíteni, íme:

Az első videó minősége elég rossz lett, amit csak a youtube-nak tudhatok be, mert elég nagy minőségben töltöttem fel és mégsem csinált belőle high quality változatot… Vimeo-ra is feltettem, de ha valakinek youtube kell, akkor itt van.

0 komment
Megosztás, like stb.