sidenote

Vasárnap este egy citromos Gösser után összeültünk Reddel, hogy megnézzük a Tokyo! című filmet, ami tulajdonképpen három rendező három rövidfilmjéből áll. (Tudom, tudom… Citromos sör?! De ez a Gösser tényleg jó.) Olyan ez, mint Woody Allen, Francis Ford Coppola és Martin Scorsese New Yorki történetek című munkája, azzal az eltéréssel, hogy más rendezők, más vízióit láthatjuk egy másik városban, Tokióban.

A három rendező nem más, mint Michel Gondry (Egy makulátlan elme örök ragyogása), Leos Carax (Pola X) és Bong Joon-ho (The Host). Híresek, jó filmjeik vannak, és most sem hagytak cserben senkit. A Tokyo! kifrodítja a világot és az embert önmagából, odaszegez a képernyőre és ha már beszippantott, akkor nem hagyja, hogy kizökkenj a világából.

Michel Gondry – Interior Design
Egy fiatal pár, Akira és Hiroko, Tokióba érkezik, hogy munkát, lakást találjanak maguknak, és beteljesítsék álmaikat. Egy rövid időre Hiroko egyik régi barátnőjénél húzzák meg magukat, amíg nem találnak maguknak valami megfelelő helyet. Pár nap után viszont világosá válik, hogy Akira és Hiroko számára nem lesz könnyű ez az egész. Akira talál magának állást, és saját művészfilmjét is sikerül bemutatnia egy kis (pornó?)moziban. Hirokonak azonban nem jönnek össze a dolgok, nem tud elhelyezkedni, csak teng-leng a városban, egész egyszerűen saját addigi életéből is kirekesztetté válik. Furcsa átváltozáson megy keresztül, amikor fokozatosan székké változik. Mezítelen emberi és szék alakját váltogatva menekül Tokió utcáin, amikor egy zenésznek megtetszik a szék, és egyszerűen hazaviszi. Hiroko emberi alakjában soha nem találta a helyét, míg székként végre boldogan élhet. (Tudom, hogy ez egy kicsit zavaros lehet, higyjetek nekem, nagyon érdekes történet.)

Leos Carax – Merde
A francia „merde” szó magyarul szart jelent. Leos Carax rövidfilmjében a főhős, Merde a csatornákban él. Olykor-olykor előbújik a föld alól, hogy ételt: virágszirmokat és készpénzt szerezzen, valamint cigarettázzon. Egyre többször tűnik fel az utcákon és kelt félelmet a városlakókban, akik „a csatornából jött lény”-nek nevezik. Ezen kívül Merde életét a város alatt éli. Egy nap a csatornában tett sétái egyikén talál egy láda régi gránátot. Ezen a ponton kezdődnek a bajok, Merde egyik este ismét előbújik és elkezdi gránátos ámokfutását. A rendőröknek végül sikerül elfogniuk. A tárgyalásán egy francia ügyvéd képviseli őt, mert a világon csak három olyan ember él, aki érti azt a nyelvet, amit Merde beszél. Rémisztő karakterek és fordulatok jellemzik ezt a filmet. A végét nem árulom el, nem lövöm le a poént.

Bong Joon-ho – Shaking Tokyo
A főhős egy hikikomori, aki már több, mint tíz éve nem hagyta el a lakását. Teljesen elszigetelődött, semmiféle szociális képességgel nem rendelkezik már, a társadalmi érintekezés minden formáját kerüli. Megvan a saját ritmusa, mindent mániásan elrendez maga körül, az apja szobájába sose lép be és minden szombaton, amikor pizzát rendel, sosem néz a kiszállítóra. Egy szombaton viszont minden megváltozik, amikor a pizzáslánynak nyit ajtót. Épp földrengés rázza meg a várost, és a lány elájul. Hősünknek fogalma sincs, hogy mit tegyen, meg sem meri érinteni. Végül talál rajta egy gombot, megnyomja, és ezzel felébreszti, a lányt. Miután felébredt, látja, hogy a fickó milyen világban él, és ő is elhatározza, hogy ezentúl hasonlóképpen fog cselekedni. Hősünk azonban nem tudja kiverni őt a fejéből, végül elindul a megkeresni a pizzáslányt. Lakásán kívül furcsamód egy nem is olyan idegen világ várja…

Ha van rá lehetőségetek, akkor szerezzétek be. Szerintem megéri, különösen Leos Carax Merde című rövidfilmje miatt. Kétség kívül ez a leghatásosabb mindhárom közül.

Tegnap sort kerítettem az egyik DVD-re, amit Imrétől kaptam, nevezetesen a Tokyo Scanner című filmre. Ez egy 20 perces kis rövidfilm, Tokió felett repülnek és különböző helyeket mutatnak meg. Rázoomolnak emberekre, gyorsvasútra, csónakázó szerelmespárra, felhőkarcolóban levő turistákra. A szuperzoomnál pedig tökéletesen lehet hallani az emberek hangjait, nagyon szép. A repülés alatti gyorsításokat, váltásokat úgy csinálták, mintha a kamera mozogna csak és közben a kamera motorjának a hangját lehet hallani. A hozzá készített soundtrack is kellemes. Elképesztően jó felvételeket látni a filmben, manapság sok ilyet látni CGI-ben is, pedig meg lehet ezt csinálni rendesen. A másik, ami még nagyon tetszett az a hexagon alakú kis kereső, ami zoomolásnál rálockol az emberekre, teljesen olyan, mintha valami vadászgépben ülnék. Tokió hihetetlen méreteiről árulkodik ez a film.

A DVD-n még van még pár vágatlan felvétel, amint lágy zenei aláfestéssel kísérve Tokió felett repülnek, pokoli jó. Ezt a filmet a Roppongi Hills-i épületkomplexum számára készítették, és ott is vetítik. A filmet egyébként Mamoru Oshii felügyelete mellett Hiroaki Matsu rendezte. Nagyon ajánlott, habár itthon nehézkes beszerezni.