Az alábbi trailert Alex Cornell és Philip Mills követte el. Megvan benne a Wes Anderson filmek hangulata, de leginkább a Royal Tenenbaums és a Life Aquatic with Steve Zissou hatását éreztem. Kiváló munka, Futura Bold és Devo – Gut Feeling.
1 kommentA(z) „film” kategória bejegyzései
A Sky Crawlers című animét Mamoru Oshii rendezte és tavaly augusztusban került a japán mozikba. A kétórás film Hiroshi Mori ötkötetes regénysorozatát dolgozza fel. A könyvekről nem tudok beszámolni, azokat ugyanis nem olvastam, de bizonyára nem volt könnyű filmre vinni a következő történetet. (Spolieres a szöveg, persze azért nem lövök le mindent. Viszont Mamoru Oshii fanok és animebuzik ne olvassák tovább! Maximum a trailert szabad megnézniük.)
A történet egy alternatív univerzumban játszódik, ahol két nagy cég háborúzik egymással. A háború kizárólag a levegőben zajlik, földi harcokról a film alapján én nem tudok. A lényeg, hogy kivétel nélkül, az összes pilóta gyerek. Genetikailag módosított emberek, a nevük Kildren. Ők sohasem nőnek fel, így sohasem halnak meg, de „gondtalan” életük egészét a véget nem érő, a tömegek szórakoztatását szolgáló háborúban töltik. Trailer.
A háborúban persze könnyű meghalni. Folyton cserélődnek a pilóták, így szinte semmilyen személyes kapcsolat nem alakul ki közöttük, kivéve…
Nem egy könnyen emészthető film és egyből a szívembe lopta magát. Fantasztikus dráma egy halványi sci-fi utóízzel, és teletűzdelve látványos légicsatákkal. Erősen ajánlott.
0 kommentHárom napja tűnt fel a YouTube-on az alábbi rövidfilm, ami a Half-Life 2 világában játszódik. Lehetőleg fullscreenben és HD-ban nézzétek (HD gomb a YouTube ablak jobb alsó sarkában).
Amint az kiderült ez csak az első rész, folyamatosan követem, hogy lesz-e újabb, mert szerintem ez jó volt.
1 kommentAz utóbbi időben elég rossz a kondim, nem sportoltam semmit. Az életminőségem javítása miatt újra járok úszni. Szeretek úszni, kikapcsol. Sokan talán unalmasnak tartják, de olyankor nincs semmi más csak a víz, a medence és én. Talán az evezés jobb választás lenne, de amiatt át kellene utaznom az egész városon, több idő menne el arra, mint magára az edzésre. (Tudom, járjak biciklivel. Akkor viszont abba döglenék bele, hogy áttekerjek a városon az evezősklubig.) Eleinte csak fokozatosan vetem bele magam, az úszás végén szaunázok pár percet, végül leúszok még néhány hosszt. Teljesen lefáraszt, kellemes. A régi időkre emlékeztet, amikor Marcival és Pettel jártunk hetente két-három alkalommal, úszás után mindig ittunk egy Kubut. (Én szeretem a Kubu minden változatát, ****ajó.)
Az elmúlt két napban elolvastam Phillip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című könyvét. Rendkívül érdekes cyberpunk sci-fi volt ez. Sosem voltam jó könyvek bemutatásában, ezt inkább Petyának kellene hagynom, ő legalább tud írni.
Az emberiség egy nukleáris világháborút követően elhagyja a Földet, más bolygókat gyarmatosítanak, ebben pedig emberszerű gépek vannak segítségükre, ezek az androidok. A Földön nem sok élet marad, akik ottmaradnak védik magukat a mindent ellepő radioaktív portól. Vannak az úgynevezett különlegesek, akikre hatott a radioaktivitás, ők nem házasodhatnak, nem emigrálhatnak más bolygókra, a porban várják az elkerülhetetlen halált. Azért maradtak még egészséges emberek is, közülük egy Rick Deckard, fejvadász. Deckard feladata, hogy levadássza a gyarmatokról visszaszökött androidokat; egy ilyen vadászatba csöppenünk bele, egy új, egészen emberszerű androidtípus néhány példányát kell megsemmisíteni. Miközben a bolygón alig maradtak emberek, őket egy empátiadoboz nevű eszköz és a mercerizmus köti össze. (Ezekről azért nem mondanék többet, mert jobb a könyvben elolvasni.) A halott világban az egyetlen örömet a hangulatorgona és a megmaradt valódi állatok jelentik.
Borzasztó jövőkép, azt hiszem nem tudnék ilyen világban élni. Egyszerűen zseniális könyv, amelyet nem lehet letenni. Csodálatosan nyomasztó.
Mindig is szerettem a cyberpunk műfaj darabjait, legyen szó filmről, animéról, könyvről vagy bármi másról. Az 1982-es Szárnyas fejvadász (Blade Runner) című film ezen könyv alapján készült. (Rutger Hauer és Harrison Ford párosa Ridley Scott filmjében.)
Megemlítem az egyik kedvenc anime filmemet, az Akirát. Katsuhiro Otomo 1988-as cyberpunk csodája az egyik legjobb anime, ami valaha készült. Az animáció részletességén felül a történet és a hangulat magával ragadott, mikor először láttam. DVD-n itthon is kapható.
1 kommentNégy napos nyaralásból tértem vissza az este, rendesen elfáradtam, és pokolian kellett. Most, hogy visszajöttem Rednek se kell majd minden nap postolnia, ha nem akar. A mai bejegyzésem címe pedig nem a nyaralásomról szól, semmi ilyesmi. Mint legutóbb, most is egy filmről lesz szó, amit még hétfőn láttam.
A címe ugyanaz, mint fönt. 2006-ban készült, és nagy kedvencem, Mamoru Oshii rendezte. Mint a filmcímből némileg kiderül valami gyorskajáról lesz szó. Egészen pontosan stand-and-eat boltosok és a velük folyton hadakozó freeloaderek, vagy magyarul potyázók évtizedes küzdelmét mutatja be. A második világháború utáni Japánban kezdődik a történet, a háborútól megtépázott országban a hazatérőknek újra kell kezdeniük mindent. Így találkozunk az első gyorskajáldás buckwheat noodles-t áruló arccal, akihez Moongaze Ginji tér be épp zárás előtt. Ginji pszichológiai hadviseléssel éri el, hogy evés után fizetés nélkül távozzon, valamint a boltost lelkileg meg is töri. Ő a történelem egyik nagy freeloadere (egyszerűen nem találok most rendes magyar szót).
Jönnek mások; egy gyönyörű nő, egy lúzer aki úgy tarhál, majd olyan emberek akik egész üzletláncot tettek tönkre. A szereplők cserélődésével halad a történelem is, mindig van egy kis keret az új freeloadereknek. A kidolgozott háttérrel lesz az egész kerek. Az idővel pedig nem csak az emberek, a történelem, hanem az ételek is változnak, a gyorstésztától a hot dog-on át, a hamburgerig van minden. Változás: változik a kor, az emberek és a taktikák is, hogyan lehet kijátszani a modern kori gyorskonyhát. Mindig van és lesz olyan zseni, akinek ez sok év munkájának tökéletesítésével sikerül majd. Ingyen enni, és a potyázás legfőbb tudománya!
Amit igazán akartam le is írtam, még annyit, hogy… A film superliveanimation-ben készült, ami annyit tesz, hogy az alkotók egy rakat felvételt és fényképet készítettek, melyeket digitálisan alakítgattak jobbra-balra. Végül pedig egy olyan animáció jött össze, mintha kartonpapírra ragasztott szereplőket nézne az ember a vásznon. Iszonyat sok munka. Halál komoly vígjátéknak mondanám a filmet. Ezért megéri még a sötét fájlcserélők legmélyebb bugyraiban is kutatni.
Tegnap sort kerítettem az egyik DVD-re, amit Imrétől kaptam, nevezetesen a Tokyo Scanner című filmre. Ez egy 20 perces kis rövidfilm, Tokió felett repülnek és különböző helyeket mutatnak meg. Rázoomolnak emberekre, gyorsvasútra, csónakázó szerelmespárra, felhőkarcolóban levő turistákra. A szuperzoomnál pedig tökéletesen lehet hallani az emberek hangjait, nagyon szép. A repülés alatti gyorsításokat, váltásokat úgy csinálták, mintha a kamera mozogna csak és közben a kamera motorjának a hangját lehet hallani. A hozzá készített soundtrack is kellemes. Elképesztően jó felvételeket látni a filmben, manapság sok ilyet látni CGI-ben is, pedig meg lehet ezt csinálni rendesen. A másik, ami még nagyon tetszett az a hexagon alakú kis kereső, ami zoomolásnál rálockol az emberekre, teljesen olyan, mintha valami vadászgépben ülnék. Tokió hihetetlen méreteiről árulkodik ez a film.
A DVD-n még van még pár vágatlan felvétel, amint lágy zenei aláfestéssel kísérve Tokió felett repülnek, pokoli jó. Ezt a filmet a Roppongi Hills-i épületkomplexum számára készítették, és ott is vetítik. A filmet egyébként Mamoru Oshii felügyelete mellett Hiroaki Matsu rendezte. Nagyon ajánlott, habár itthon nehézkes beszerezni.
0 kommentElég búskomor volt a hangulatom a héten. Lehet, hogy a hétfői időjárás változás okozta, vagy a tegnapi szeles, felhős nap. Egyébként nagyon jól jött ez a kis lehűlés, mert kezdtem teljesen átfőni. Tegnap sétáltam is egy jót, kiszellőztettem a fejem, meg csak. Egész végig őszi hangulatom volt, nehéz lenne ezt leírni, kicsit csöpögött az eső, kellemesen hűvös szél fújt és ez elég volt, hogy libabőrös legyen a bőröm. Ez nagyon kellett.
Reddel még vasárnap láttuk a Darjeeling Limitedet. Azt kell, hogy írjam, hogy tipikus Wes Andrson film. Röviden: három testvér (Owen Wilson, Jason Schwartzman, Adrien Brody) egy év után újra találkoznak, hogy spirituálisnak induló utazásuk során ismét megleljék barátságukat, és újraélesszék családi kötelékeiket. Ez a film is tele van azokkal a kis részletekkel, amik az előzőekben is jelen voltak, például a táskákon levő kis szafariállatok. Továbbá rengeteg kis, finom kép, melyekkel tökéletesen adja vissza a hangulatot. Mint minden Wes Anderson film, ez is vicces és mégis szomorú. Barátaim a többi filmjéről is másképp vélekednek, de mindenki megtalálta benne a maga kis kedvencét. Talán a Life Aquatic with Steve Zissou-t jobban szeretem, az is hihetetlenül finom kis film. Ami biztos, hogy a soundtrack ebben is kiváló, de azt hiszem, hogy az Édes vízi élet minimál szintizenéjét és a portugál akusztikus David Bowie számokat nem übereli.
A Darjeeling Limited előtti kisfilmben, a Hotel Chevalierben feltűnik Natalie Portman is, nagyon hangulatos kis jelenet. Kellemes bevezető volt a filmhez. Összegzésnek ismét csak annyit, hogy hamisítatlan Wes Anderson.
Egészen más: mostanában midnent ömlesztve írok, de jó így is. Remélem. A lényeg, hogy Petya eljött volna ma megszondázni az agyamat. Valami nemzetközi magán-, vagy mássalhangzó felmérésben vennék részt, fogalmam sincs, hogy mi van, de a tudományért mindent. A szondázás logisztikai problémák miatt maradt el, de jövő héten bepótoljuk, remélem érdekes lesz.
Most pedig elmegyek egy 576-ba és megveszem az Orange Boxot, nagyon kíváncsi vagyok a Portalra és különösen a Team Fortress 2-re. Kellemes estét.
Update: Ennek délután kellett volna kikerülnie az oldalra, csak balfasz módon a mentés gombot nyomtam meg. Elnézést. Azóta csak annyi történt, hogy egy Orange Box-szal gazdagabb lettem, és találkoztam Imrével, kaptam tőle néhány figyelemre méltó ázsiai filmet.
Még most is rohanásban vagyok, kellemes éjszakát.
The color of illusion is Perfect Blue.
Tegnap végül tényleg elmentünk Satoshi Kon 1998-as animéjére, a Perfect Blue-ra. Csak annyit tudtam előre, hogy egy thrillert fogunk látni. Beültünk, megnéztük. Teljesen letaglózva jöttem ki a moziból, elalvásig sem tudtam napirendre térni fölötte. A következőkben jön még pár szó a filmről, de aki már eldöntötte, hogy megnézi ne olvasson tovább, hanem foglalja le a jegyeket (csütörtökig egészen biztosan műsoron van még az Odeonban).
Essen néhány szó a történetről is. A film Mima Kirigoe énekes-, színésznőről szól. Egy nap befejezi az éneklést, hogy színészi karriert építsen. Ekkor kezdenek furcsa dologk történni Mimával. Fenyegető levelet kap, és egy olyat is, ami arról árulkodik, hogy valaki figyeli őt. Ezek után úgy érzi, hogy követik, figyelik minden lépését. Színészi pályája a legelejétől nem úgy sikerül, ahogy szerette volna, és eleinte visszavágyik a lánytrióba, amiből kilépett. Ezek után egyre sűrűsödnek a történések, erről többet semmiképp nem mondok, mert nem akarok spoilerezni.
A film közepétől végül teljesen összemosódik a képzelet, és a mindennapi valóság. Hiába próbáltam közben többször összerakni, mi is történik, egyszer sem jött be, amit gondoltam. A film folyamán ismétlődő elemekkel a rendező olyan hatást ér el, hogy már a néző is kezd beleőrülni az egészbe. Az ember csak kapkodja a fejét, hogy mi is történik. (Ezzel nem azt akarom mondani, hogy érthetetlen, de erről többet a végén.)
A feszült jeleneteket lezáró finom váltások kellemesen oldják a feszültséget, habár vannak bizonyos helyzetek, amikor már-már csak nevetni tudtam. Voltak, olyan percek amikor ökölbe szorítottam a kezem, tapintottam a feszültséget, volt mikor majd kiugrottam a székből. A film hangjai, zenéi iszonyúan jól fokozzák a képi világot, vagy az erőszakos jelenetek durvaságát.
Az egyik jelenetben pár srác dumál, és az egyikük megemlíti, hogy a japánok nem tudnak jó pszichohtrillert készíteni. Mindezt kb. a film közepén, amikor az ember a körmeit lerágva már a kezénél tart. (Szóval nem tudnak… Háhogyafenébene! Biztos valami kritikai válasz lehetett, de poénnak mindenképp kiváló volt.)
Nagyon jót tesz a filmnek a tiszta lezárás, mert ha félhomályban hagyott volna a rendező, akkor egyszerűen megőrültem volna. A befejezés ellenére a kibontakozott történetet többféleképpen is lehet értelmezni, ki lehet vesézni.
A film teljesen magába szippantott minket, megrágott és a végén kiköpött. Nem véletlen a 18-as karika a film előtt. Rendkívül izgalmas, megdöbbentő film, rendesen kizökkentett. Bravo, Satoshi Kon!
0 kommentMielőtt még bárki azt hinné, hogy a újabb GitS készül azt el kell szomorítanom. Az eredeti, Mamoru Oshii 1995-ös Ghost in the Shell animének felújításáról van szó. Mindent jelenet és beállítás megmarad a filmből, csak CG-vel és 6.1-es hanggal forgatják újra. Gyakorlatilag a régi filmet kapjuk vissza új köntösben. Itt egy összehasonlító kép, hogy milyen volt és milyen lesz a film (a fenti sorban láthatók az új képek):
Nem értem miért van erre szükség, hiszen az eredeti sem régi. Kenji Kawai zenéje is marad, legalábbis nagyon remélem, mert anélkül nem volna ugyanaz. Nekem biztosan a ’95-ös animáció marad az etalon, viszont kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az új. Van egy 50 másodperces kis preview ezen az oldalon, egyből visszahozta a hangulatot, hétvégén újra meg fogom nézni.
0 kommentDouglas Adams 2001. május 11-én távozott az élők sorából, de szerintem csak hazament a Betelgeuse mellé, egy kis bolygóra. Minden esetre leghíresebb műve a GALAXIS Útikalauz stopposoknak című regény, ami egy ötkötetes trilógia első része.
Lelkes rajongók alapították meg a Törülközőnapot, amit pontosan minden évben, Adams halálának napja után két héttel, május 25-én tartanak az író tiszteletére. Ezen a napon fanatikus stopposok törülközővel mászkálnak az utcán. Idén én is ezt fogom tenni. Íme néhány fontos tény a törülközőről:
A GALAXIS Útikalauz érdekes dolgokat közöl a törülközőkről. A törülköző, írja az Útikalauz, a lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk, míg átugrándozunk a Jaglan-Béta hideg holdjain; heverhetünk rajta, míg a Santagrinus-V ragyogó, márványhomokos tengerpartjin szívjuk a sűrű tengeri levegőt; felvitorlázthatjuk vele minitutajunkat, míg lefelé sodródunk a lassú, lomha Moth folyón; takarózhatunk vele, miközben Kakrafoon sivatagainak vörös csillagai ragyognak ránk; megnedvesíthetjük és fegyverként használhatjuk kézitusában; fejünkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk a mérges gőzöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó Poloskapattintó Fenevadjának pillantását (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha ő nem lát téged, te se látod őt – annyi esze van, mint egy cipőtalpnak, de nagyon-nagyon mohó); veszély esetén vészjelzéseket adhatunk vele, és természetesen beletörölközhetünk, ha még elég tiszta hozzá.Másrészt, és ez a fontosabb, a törülközőnek roppant pszichológiai jelentősége van. Miért, miért nem, ha a strag (strag: nem stoppos), észreveszi, hogy a stopposnak van törülközője, azonnal föltételezi, hogy fogkeféje, arctörlője, szappana, doboz kétszersültje, kulacsa, iránytűje, kötélgombolyagja, szúnyogriasztója, esőkabátja, űrruhája stb. is van. Sőt a strag boldogan odakölcsönzi a stopposnak a felsoroltak vagy egy tucat egyéb tétel bármelyikét, melyet a stoppos véletlenül “elvesztett”. A strag úgy gondolkodik, hogy aki széltében-hosszában bejárja stoppolva a galaxist, nomádul és csövezve és, hihetetlen nehézségekkel néz farkasszemet, és győz, és még azt is tudja, hogy hol a törülközője – az igazán olyan valaki, akit komolyan kell venni.
Innen ered a kifejezés, mely a stoppos szlengbe is átkerült már:
- Hej, helltél már azzal a klufi Ford Prefecttel? Az a sahár, mindig tudja, hol a törülközője!
(Hellni: megsimerkedni, beszélgetni, találkozni, lefeküdni valakivel; klufi: nagyszerű, belevaló fickó; sahár: igazán nagyszerű, belevaló fickó.)
Megyek, keverek egy Pángalaktikus Gégepukkasztót. Douglas Adamsre! Belgium.
0 komment