Egyik este megnéztem Sogo Ishii, az Electric Dragon 80.000 V rendezőjének 2003-as Dead End Run című filmjét. Zsíristenkirály! Három rövid epizódból áll a mindössze 59 perces film. Mindhárom rész azzal kezdődik, hogy az aktuális főszereplő éppen fut, menekül valaki vagy valakik elől. Az ok mindegy, a hangsúly nem azon van, hanem a végkimenetelen. Szóval futás, rohanás, aztán zsákutca mindhárom alkalommal.
Az első epizód egy minimusical, ami végül tragikus véget ér, de azért nagyon érdekes látni, ahogy egy halott nő életre kel és elrabolja gyilkosa szívét, kurva jó sztori. A másodikban a menekülő önmagát látja az üldözőjében, és viszont, az üldöző is önmagát látja az üldözöttben, nem teljesen értem én sem. Totális őrület, olyan mint egy párbaj, amiből az egyik fél sem jöhet ki győztesen, ennek megfelelően ez is történik: fokozódó feszültség, lövöldözés, halál. A harmadik kicsit kilóg a sorból, közel sem olyan sötét, mint az előző kettó. A lényeg, hogy egy fickó menekül, és egy háztető lesz az ő zsákutcája. Ott talál egy fura lányt, a fejéhez pisztolyt szegez, próbál alkudozni a zsarukkal, majd a lány megszerzi tőle a stukkert, de ő is leglább olyan kattant, mint a támadó. A vége gyönyörű zuhanás és érkezés egy madártollal megrakott teherautó platójára, szerencse.
A kézikamerás felvételek hozzák a hangulatot, aztán ott vannak még a különös látványelemek, amiket a rendező előszeretettel alkalmazott az Electric Dragonban is. Huhh… a hangok, nagyon jók, soundtrack állat! Nagyon laza, fura, jazzes zene, nagyon jó.
Közel sem tucatfilm, teljesen egyedi. Ázsiaifilmbuziknak erősen ajánlott.