Régóta terveztem megírni ezt a postot erről a nagyszerű betűtípusról, de mindenképp a szokásosnál kicsit nagyobb lélegzetvételű és átfogóbb írást terveztem, így több napnyi kutatómunka után állt össze az egész. Mi is a Helvetica? Kezdjük egy kis történelmi áttekintéssel!

A Helvetica egy sans-serif betűtípus, amit 1957-ben alkotott meg a svájci Max Meidinger és Eduard Hoffmann a Haas’sche Schriftgiesserei vagy angolosan Haas Type Foundry számára. Nem tudom a pontos magyar fordítását a Type Foundry kifejezésnek, de eredetileg olyan szervezeteket jelöl, akik fa vagy fém betűmintákat készítettek pl. Linotype és Monotype rendszerű nyomdagépekhez. A Haas eredete a 16. század második felére vezethető vissza, a nyomdász Jean Exertier-re. 1718-tól dolgozik a cégnél Johann Wilhelm Haas, aki később meg is örökli azt, ezért is nevezik át az 1740-es években az ő nevére. Az 1980-as évekre lesz a Linotype a fő részvényes, majd 1989-ben teljesen átveszik a Haas-t.

De ne kanyarodjunk el ennyire a témától. A Helvetica tehát sans-serif, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a betűk vonalainak a végein nincsenek kis izék. Ezek az izék a serifek, ezért serifnek hívjuk az olyan betűtípusokat, amiknél előfordulnak. A legegyszerűbb megnézni a Times-t, ez pl. egy serif betűtípus. Nyomtatásban általában kenyérszövegnek (minden olyan, ami nem cím vagy kiemelés, szóval gyakorlatilag a lényeg) serif betűtípusokat használnak, mert általánosan elfogadott tény, hogy a serif-ek segítenek a sorok követésében.

A sans-serif igazából az online világban kapott elég nagy szerepet (meg már korábban a számítógépek elterjedésével), mivel monitoron sokkal jobban olvasható ez a fajta szöveg. Táblákon, nagyobb feliratokon találkozhatunk még vele, és én úgy figyeltem meg, hogy nyomtatásban is egyre többször fordul elő. Hogy ez jó-e vagy sem, azt most ne akarjuk eldönteni. A sans-serif betűtípusokat is több alkategóriába sorolhatjuk: grotesque, neo-grotesque, geometric és humanist. Ezeket a legegyszerűbben az a, g és G (esetleg R) betűk alapján lehet elkülöníteni. Nem mennék most részletesen bele, a lényeg, hogy a Helvetica egy grotesque sans-serif, ez például az R betű hajlított lábán és a G kis sarkantyúján látszik.

A Helvetica-t a svájci piacon igen elterjedt Akzidenz-Grotesk vetélytársának szánták. Eleinte Die Neue Haas Grotesk néven futott, és alapjául a Schelter-Grotesk nevű betűtípus szolgált. A Haas célja az volt, hogy egy olyan betűtípust alkossanak meg, ami könnyen olvasható és széles körben használható mindenféle feliratok és táblák számára. Miután a Linotype elkezdte használni kicsit átszabták és több typeface-t készítettek belőle. 1960-ban kapta a Helvetica nevet, hogy jobban megállja a helyét a nemzetközi piacon.

Napjainkban több száz, sőt, több ezer betűtípus közül válogathatnak a kreatív szakemberek, de a Helvetica az egyik legszélesebb körben használt betűtípus. Nagyon fontos, hogy mindig a mondanivalónknak megfelelő betűtípust válasszuk ki mikor egy szöveget vagy feliratot készítünk. A Helvetica üzenete nagy vonalakban: “időben meg fogsz érkezni a célodhoz”; “nem fog lezuhanni a repülő”; “a mi széfjeinkben biztonságban van a pénzed”; “nem fogjuk összetörni a csomagod”; “minden rendben lesz”. Talán ezért is használja világszerte rengeteg közintézmény, illetve olyan cég, akik számára fontos, hogy bizalommal legyünk irántuk.

A Helvetica-ról könyveket írtak, saját kiállítása volt a new york-i Museum of Modern Art-ban, és Gary Hustwit egy másfél órás dokumentumfilmet is forgatott róla, amely annak ellenére, hogy unalmasnak hangzik, igen izgalmas alkotás. Rengeteg nagy és ismert cég használja a vállalati arculatához, például a GAP, Orange, Lufthansa, Panasonic, Zanussi, Tupperware. Az American Airlines arculatának is igen fontos eleme a Helvetica, ők az egyetlen légitársaság, akik nem változtatták meg az arculatukat 1966 óta. Számos marketinganyagban fordul elő, használta a 3M, AT&T, BMW, Jeep. És meglepő módon a Microsoft logója is picit módosított Helvetica. Hogy ez miért meglepő, az pár bekezdéssel később kiderül!

A cégeken kívül például Helvetica-val feliratozzák az űrsiklókat, és az USA tévés korhatár-feliratai is ezzel a betűtípussal kerülnek kiírásra. A new york-i városi közlekedési hatóság tábláin is szerepel, például a metróállomásokon, csakúgy mint Chicago-ban. A British Rail a Helvetica-ból készítette el a saját betűtípusát, amit Rail Alphabet-nek hívnak, és ezt használják az angol kórházakban és repülőtereken is. A kanadai szövetségi kormány hivatalos betűtípusa, az összes szövetségi hivatal ezt használja mindenféle anyagaikban és weboldalaikon. Még a nemrég elkészült madridi metróban is Helvetica-t látunk a táblákon. A hazai kuszaságot jól jellemzi, hogy a budapesti metróban békésen megfér egymás mellett az Arial (a metrókon az ajtók feletti állomáslistán) és a Helvetica (egyes táblákon).

2007-ben, a Helvetica 50. születésnapján mutatták be a korábban már említett dokumentumfilmet, és ekkor nyitott meg a new york-i kiállítás is. A Linotype kiírt egy poszterpályázatot, amin a betűtípust ünnepelték. Nem mindenki osztja azonban ezt a hihetetlen népszerűséget, sokak szerint túlzott uniformizálódáshoz vezet a gyakori használata. Persze érthető: sok nagyobb cég nem akar tipográfiai kockázatot vállalni üzeneteik megjelenítésekor.

Nem beszélhetünk úgy a Helvetica-ról, hogy ne említenénk meg az Arial-t. Az informatika világa szülte a két betűtípus közti “harcot”, az Arial elterjedése tulajdonképpen a Microsoft-rendszerek elterjedésével kezdődött. Miről is van szó? Az Arial-t a Monotype fejlesztette ki eredetileg az IBM számára, a cél egy Helvetica-val azonos betűszélességű betűtípus megalkotása volt. Az Arial tehát direkt egy Helvetica-másolat, sokak szerint egy gyengére sikerült lopás. Nézzük meg az egésznek a technikai hátterét. A ’80-as évek elején az Adobe kifejlesztette a nyomtatásokkor használt PostScript nyelvet, és ennek egyik alap betűtípusa a Helvetica lett. Valószínűleg az Adobe úgy gondolta, hogy nem célszerű magára haragítania a professzionális grafikusok táborát azzal, hogy lemásolja a klasszikus betűtípusokat, így a licencelést választotta.

Felül Helvetica, alul ugyanazok a betűk Arial-al szedve.

Az évtized végére a DTP (desktop publishing) ágazat szárnyalt. Ezen a területen a Macintosh és a rá készült szoftverek, például a PageMaker voltak egyeduralkodók. Ezek a PostScript oldalleíró nyelvet használták, és ennek köszönhetően relatíve olcsó (a nagy nyomdagépeknél mindenképp olcsóbb) eszközökkel lehetett professzionális minőségű “lenyomatokat” készíteni. Volt azonban egy bökkenő. Kétfajta PostScript betűtípus létezett: a Type 1 és a Type 3. A Type 1 egy zárt rendszer volt, viszont sokkal jobb minőséget lehetett elérni ezzel a technológiával. Type 3 betűtípust bárki készíthetett, de ha Type 1-es kellett, akkor csak az Adobe-tól vehetted meg: a cég monopóliumra tört ezen a piacon.

Felül Helvetica kapitálisok, alul ugyanezek Arial-ban.

Hosszan szaporíthatnám még a szót, de röviden a lényeg annyi, hogy sokan megpróbálták feltörni a Type 1 technológiát. Készültek a PostScript-et kiváltó, lemásoló nyelvek, és ehhez készültek másolat-betűtípusok is. A Helvetica-t az Arial-al szándékoztak helyettesíteni. Végül az Apple elkészítette a TrueType szabványt, a Microsoft pedig a TrueImage-et. Tudjuk melyik győzött végül: már a Windows 3.1 is a TrueType szabvány alapján kezelte a betűtípusokat. A Microsoft azonban nem a Helvetica-t, hanem az Arial-t választotta az alap sans-serif betűnek. Az ok: sokkal olcsóbb volt az Arial-t licencelni, és sok ember valószínűleg észre sem vette a különbséget, sőt, egyáltalán nem érdekelte őket, hogy silányabb minőségű fontokat kapnak az operációs rendszerrel.

Persze a Monotype egy elismert és tisztelt type foundry volt, ezért nem akarták a teljes lopás látszatát kelteni. Az Arial rengeteg apróbb részletben különbözik a Helvetica-tól, éppen ezért van az, hogy ha ránézünk a két betűípussal készített azonos szövegre, az Arial-t sokkal inkonzisztensebbnek, “gagyibbnak” érezzük. Az Apple mindig is felsőbbrendűnek gondolta magát, úgyhogy ők persze sok pénzért a Helvetica-t tették bele a Mac OS-be. Viszont esélytelenek az Arial nyomulásával, nyomásával szemben. A Microsoft gőzerővel elkezdte használni a betűtípust, még a mac-es Office csomagban is ez az alap sans-serif, annak ellenére, hogy a Mac-hez megkapjuk a Helvetica-t.

A sidenote szó a két betűtípussal.

A két font között a legnagyobb különbség az a, f, r, t, g, J, G, Q, és R betűk között van. Az s és e között is felfedezhetünk eltéréseket, igazából ezek adják az Arial-al írt szöveg “szétesését” a Helvetica-hoz képest. Szörnyű, hogy ha megkérdezel egy laikust a Helvetica-ról, akkor általában a válasza: “Ja, az az a betűtípus ami úgy néz ki mint az Arial, nem?”. Nem utálom annyira az Arial-t, mint mondjuk az emberiség ellen elkövetett bűntettel felérő Comic Sans MS-t, de tény, hogy főleg igénytelen kontár amatőrök használják. Az Arial-t azért használják, mert olcsó, nem azért, mert jó.

(Nem is annyira) röviden ennyit a Helvetica betűtípusról. Rengeteget lehetne még írni róla, például azt, hogy az Apple szövegszerkesztőiben ez az alapbeállítás (Pages-ben és TextEdit-ben is), hogy a post írása közben én is Helvetica-t használtam. Szerintem nem véletlenül lett egy ilyen híres betűtípus, nem véletlenül szerveztek neki kiállítást, írtak róla könyveket, forgattak róla filmet.

Források:
Helvetica – Wikipedia szócikk
Sans-serif – Wikipedia szócikk
Fino Rohrer: Helvetica at 50 – BBC News Magazine, 2007. 05. 09.
Helvetica – Typophile bejegyzés
Gary Hustwit: Helvetica – Swiss Dots Ltd., 2007. (dokumentumfilm)
Mark Simonson: The Scourge of Arial
Mark Simonson: How to Spot Arial
Stephen Coles: Helvetica and Alternatives to Helvetica – The FontFeed, 2007. 02. 05.
John D Boardley: Arial versus Helvetica – I Love Typography, 2007. 10. 06.
Jennifer 8. Lee: How Helvetica Took Over the Subway – The New York Times, 2008. 12. 04.

A post-ot ide kattintva letöltheted PDF formátumban is!