sidenote

Archívum
2009. március havi archívum

A minap olvastam, hogy a Mozilla kiadta a Fennec egyik első verzióját, amit most a Nokia N810-es tableten ki is lehet próbálni. Mivel múltkor említettem, hogy ideiglenesen van egy ilyen tabletem, ezért gyorsan ki is próbáltam rajta a Fennec-(e)t.

A Fennec nem más, mint a Mozilla új mobil böngészője. A Mozilla egyértelmű célja, hogy mobil eszközökre is elérhetővé tegye mindazt a sokrétű szolgáltatást, mint amit a Firefox kínál. Jó törekvés, támogatom.

MicroB
MicroB Nokia N810-en

A Nokia N810-en alapból szintén egy Mozilla alapú böngésző van, a MicroB. A MicroB nem a Mozillás XUL UI-t használja, hanem a Maemo platform GTK alapú Hildonját. Frankón illeszkedkedik a rendszerbe, nagyon jó kis böngésző, megy vele minden létező dolog, egyelen probléma a Nokia gyengécske hardvere. De inkább nézzünk a Fennec-(e)t.

Fennec

A Fennec letölthető a Mozillától Nokia N810-re, de ha nincs ilyen tabletünk, akkor is ki lehet próbálni, mert van x86-os Windows, Mac és Linux build is. Nem sokat nyúztam, de azért néhány dologot mindenképp meg kell említenem.

Először jöjjenek a negatívumok. A Fennec Nokián borzasztóan lassú, sokáig tölti magát, és az oldalakat is gyökkettővel lehet csak nézegetni. Nincs Flash. Mivel még csak beta kiadású a cucc, így nem csoda, hogy vannak gyengeségei. Ezeket még biztosan javítanak majd. Ami viszont mindenképp nagyon jó, hogy van tabbed browsing, valamint támogatja az Add-on-okat. Habár az összes Add-on-t megtekinteni nem tudtam, ez valószínűleg még nem működik. Képek!

Fennec Tabbed Browsing Fennec Add-ons Fennec About
Fennec menet közben

Sajnos az Acid2 és az Acid3 tesztek egyáltalán nem mennek. Szóval szegénykém még csak beta, de nagyon ígéretes. Csak azt nem tudom, hogy mi lesz, amikor visszaadom a tabletet és meglátják, hogy telepakoltam mindenféle programmal. :)

1 komment
Megosztás, like stb.

Az alábbi videót a Shintaro Kago készítette. Három nap alatt 6 órát aludtam, kissé fáradt és szétszórt vagyok. Egyszerűen ledöbbentett ez a videó, hirtelen röhögni kezdtem, furcsa reakciók sorát tapasztaltam magamon. Már-már azt hittem, hogy hallucinálok, mikor a videóban…

Az első reakciód írd be a kommentekhez. Shintaro Kago többi videóját is bátran ajánlom, mivel azok is igen szellemesek. Az Attack of the anteater’s tongue és a Terror of olympic game című művei igazi gyöngyszemek.

6 komment
Megosztás, like stb.

A Sky Crawlers című animét Mamoru Oshii rendezte és tavaly augusztusban került a japán mozikba. A kétórás film Hiroshi Mori ötkötetes regénysorozatát dolgozza fel. A könyvekről nem tudok beszámolni, azokat ugyanis nem olvastam, de bizonyára nem volt könnyű filmre vinni a következő történetet. (Spolieres a szöveg, persze azért nem lövök le mindent. Viszont Mamoru Oshii fanok és animebuzik ne olvassák tovább! Maximum a trailert szabad megnézniük.)

skycrawlers_poster.jpg

A történet egy alternatív univerzumban játszódik, ahol két nagy cég háborúzik egymással. A háború kizárólag a levegőben zajlik, földi harcokról a film alapján én nem tudok. A lényeg, hogy kivétel nélkül, az összes pilóta gyerek. Genetikailag módosított emberek, a nevük Kildren. Ők sohasem nőnek fel, így sohasem halnak meg, de „gondtalan” életük egészét a véget nem érő, a tömegek szórakoztatását szolgáló háborúban töltik. Trailer.

A háborúban persze könnyű meghalni. Folyton cserélődnek a pilóták, így szinte semmilyen személyes kapcsolat nem alakul ki közöttük, kivéve…

Nem egy könnyen emészthető film és egyből a szívembe lopta magát. Fantasztikus dráma egy halványi sci-fi utóízzel, és teletűzdelve látványos légicsatákkal. Erősen ajánlott.

0 komment
Megosztás, like stb.

Tegnap délután páran elmentünk meghallgatni Richard Stallman „Community vs copyright in the age of network Computing” című előadását, melyet a Millenáris Teátrumban tartott. Érdekes volt, nem csak az előadás, hanem maga Stallman is. :) Még a Free Software dalt is elénekelte nekünk.

Habár olykor elég szélsőséges a figura, azt be kell látnom, hogy nélküle (és az ő hatása nélkül) ma nem lennének olyan dolgok, mint Free Software, Open Source, Copyleft stb.

Richard Matthew Stallman
Richard Matthew Stallman

RMS az mtv Az Este című műsorában: MTV videótár. Az Index cikkét nem érdemes elolvasni, elnagyolt ésatöbbi. :)

11 komment
Megosztás, like stb.

NOKIA N810

Maemo platform, Linux. Nagyon ütős darab GPS-szel, Wifivel meg Kékfoggal. Szép és hasznos jószág ez. Három mondatos rivjú.

screenshot01.png screenshot02.png

Egy napja van nálam ez az eszköz, és eddig nagyon tetszik. Van multitasking meg minden, amit csak az ember akar (pl. egy rendes böngésző flashplayerrel). Egyetlen bajom, hogy nem azért van nálam, hogy szórakozzak vele, hanem azért, hogy fejlesszek rá.

4 komment
Megosztás, like stb.

Top Listener on Last.fm: szantaii
Katt!

5 komment
Megosztás, like stb.

Korábban írtam már a Machinarium nevű kalandjátékról. Most kijött egy újabb preview videó, amit szeretnék megosztani. Sajnos most sem lehetett a HD felbontású videót beágyazni, így ahhoz el kell látogatni az Amanita Design vimeo oldalára.

Azt hiszem nem mondok hülyeséget, ha azt állítom, hogy a Samorost készítői ismét fantasztikus képi világú játékot készítenek. Érdemes a preview-ban levő háttérzenére is figyelni, az is ütős.

Folyamatos hírekhez a machinarium.com-on levő levlistára való feliratkozással lehet jutni.

1 komment
Megosztás, like stb.

Már tíz éve nem láttam az eredeti Star Trek sorozatot, most pedig visszajött. Digitálisan felújítva stb. A reklám nekem nagyon bejött, egyszerűen hangulata van!

Itt hagyom James T. Kirk kapitányt és Mr. Spock-ot, hogy villogjanak, mert ők igazán funky-k. :)

 

2 komment
Megosztás, like stb.