sidenote főoldal rólunk archív

Emlékszem mennyit nyomtan anno a FlatOut első részével. Rossz, és egyben jó szokásom, hogy maximalista vagyok az olyan játékokban amik tetszenek, és amíg nem tudom 100%-osra megcsinálni őket, addig nem bírom abbahagyni. Feladni sosem szoktam, inkább nekimegyek egy pályának akár több százszor is. Mondjuk most hogy jobban belegondolok, ez jellemző rám a valóságban is. :)

flatout2-5-lakh-copies.jpg

Szóval jó pár évvel ezelőtt 100%-ra kipörgettem a FlatOut-ot, és nagyon szerettem. Tudtam róla, hogy megjelent egy második rész is, most már több mint két éve ennek, viszont akkor nem volt olyan gépem amin játszhattam volna vele, meg különösebben nem is izgatott. Talán a demót kipróbáltam, aztán ennyi. De pár napja arra gondoltam, hogy meg kéne hajtani a MacBook Pro-t, ezért beszereztem pár játékot. Az első a CoD4 volt, amiről korábban már beszámoltam. A második a FlatOut 2 lett, aminek ma délelőtt értem a végére.

fo2-1.jpg

Nem mai darab, de szerintem a grafika elég fasza. Ha mindent feltol az ember maxra, akkor sem kell neki atomerőmű, a MBP a FullHD tévén is simán viszi, reccenés nélkül. A játék hangulata megmaradt. Versenyeznünk kell különböző, gyakran igen elbaszottan nehéz pályákon. Minden törhető-zúzható, a terep és a versenytársak is. Háromféle osztályban indulhatunk, a derby, a race és a street, ezek egyre erősebb és szebb kocsikat jelentenek, nem feltétlenül új pályákon.

fo2-2.jpg

Mert pályából sajnos viszonylag kevés van. Van sivatag, erdő, város, versenypálya, aztán nagyjából ennyi. Persze minden helyszínen van 5-6 különböző útvonal, ami kb. 25 különböző pályát jelent, mégis valahogy több változatosságot vártam volna. Mondjuk így legalább jól begyakorolhatjuk az utakat, amire szükségünk is lesz. A gép geci, csal mint az állat, de pont ezért abbahagyhatatlan a cucc. Ha nagy nehezen első helyre verekedjük magunkat, akkor – még ha nem is látszik a minimapon már – pár másodperc alatt kb. 400 km/h-val utolér, és istentelenül seggbebassza a kocsinkat, kilométerekre szállunk. Ja, hogy éppen a játékban létező leggyorsabb kocsival nyomtam, amit a gép nem használ, 300 km/h fölött? Ugyan…

fo2-3.jpg

Félreértés ne essék, pont ezért lesz élvezetes a FlatOut 2. Ki kell tapasztalnunk a gép viselkedését, több kocsit kell a garázsban tartanunk, mert minden pályára mással érdemes menni. Pl. a Bullet GT nevű, abszolút csúcsteljesítményű kocsi az oválpályákon és épített versenypályákon verhetetlen, viszont terepre valami batár nagy összkerekes cuccot érdemes vinni, mert a Bullet az első kanyarban el fog szállni a picsába, és rommá törik. Annak aki szereti az autós játékokat szerintem kötelező darab, főleg Mac-re, mert normálisan meg van írva, szép és gyors, jó a hangulata, király zúzós zenék vannak benne, és ha elélg elszánt vagy, akkor abbahagyhatatlan. Szerintem 9/10.

Szólj hozzá!