Még friss az élmény. Kb. minden második hónapban egy kicsit a Rózsadomb szívében dolgozom. Azt hinné az ember, errefelé kulturáltak a népek. Most voltam kint könnyíteni magamon, és az egyik klotyóajtón ezt a kedves üzenetet találtam. Pont jött szembe a takarítónéni, láttam az elkeseredést a szemében. :D Megtekintettem a helyszínt is, és tényleg. Nem is takarította ki.

UPDATE: Jelezték, hogy nem teljesen olvasható a szöveg. Ismét a telefonomra kell hivatkoznom. De íme a felirat pontosan:
Jól összefostad BALFASZ! KICSIT BELE KELLENE HÚZKODNI AZ ARCODAT.








1 komment ehhez: „Klotyó backdoor”
Nem semmi, azonban mégis lenne itt valami.
Mindannyian tudunk káromkodni, s megfelelő rendszerességgel kötélnek is állunk, hogy eme szép szokásnak, egyeseknél nagyzási hóbortnak, szimpla kötelességtudásból a parancskodonnak megfelelve art – meg gesztikuláljunk.így hát mivel hiteles szerző vagyok, átérzem, és véleményezni tudom, mint a társadalom aktív részeiben ismerős egyén. A készség, a relatív valóságnak receptálása az ami abszolúttá teszi ezt a kommentet. Mert csak az igazságok realitása létezik, a többit még senki sem fogta fel. Egyszómintsok ez a frázis etikai és esztétikai szempontból helytelen, még ha rózsadombon is történt a hivatkozás alapjául szolgáló esemény. Nem átélhető, nincs szerep amivel azonosulni lehetne, mesterkélt, aminek tetejében még mű is, hiányzik belőle az indulat fröcsögő, gennygőzös
vitalitása, az a marcona fickósság, amitől aztán, és majd a hatásmechanizmus végén verbális bujálkodás intenzitásával arányosan ingatod a fejed, mint egy rokkerzombi.
Bár lehet, hogy arrafelé nem én vagyok az etalon:)
S Red ne aggódj isten a telefonod
Szólj hozzá!